2017. június 16., péntek

A konfliktus ásványok

Sokan valószínűleg még nem is hallották a kifejezést, de egyre terjed az üzleti / gyártó világban, mindenki létre hozza a maga nyilatkozatát a „konfliktus ásványokról”, a legkisebb gyártóktól, a legnagyobbakig, mint pl. az Apple, vagy a Ricoh.

A dolgot annyira komolyan veszik, hogy az európai Parlament már az ellenőrzések szigorítását is szorgalmazza. Az Európai Parlament az un. Winkler jelentés alapján szavazta meg a szigorítást nemrég.

Ezen jelentés alapja  az Amerikai Egyesült Államok beli Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC) 2012. augusztus 22-én elfogadta a Dodd-Frank törvény 1502. szakaszában említett Wall Street reformját és fogyasztóvédelmi programját, az úgynevezett „konfliktus-ásványokra” vonatkozó óvintézkedéseket. Ez a szabályozás előírja, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságból és a szomszédos országokból nyersanyagokat (*1) beszerző vállalatoknak nyilatkozniuk kell arról, milyen intézkedésekkel biztosítják, hogy az ásványkincs-vásárlásukból származó bevételekből ne részesüljenek emberi jogsértéseket elkövető fegyveres csoportok.

A rendelet az ón, tantál, volfrám, és ezek ércei, valamit az arany fémekre mint alapanyagokra vonatkozik, összefoglaló nevükön 3TG ásványok.

De mi is az a”konfliktus ásvány” ?

Sok kitermelő országban szoros kapcsolat van a bányászat, kitermelés, a kereskedelem, és a helyi fegyveres erők között. Ugyanez egyébként elmondható a különböző kábító szerekről, a Dél Afrikai un. véres gyémántokról, az elefánt vagy rinocérosz agyarról és sok más cikkről is.
Winkler Gyula képviselő jelentéséből idézve „A válságövezetekben, fegyveres konfliktusok között élő közösségek, emberek érdekeit kell néznünk, úgy véljük, az új európai szabályozásnak jó hatása lesz ezekre a térségekre”.

A 3TG ásványok felvevő piaca Európában, és egyébként a világban is majdnem a teljes ipari gyártó szektor, de főleg az autóiparban, elektronikai termékekben, űrtechnológiában, csomagolóiparban, építőiparban, világítástechnikában és ékszerek készítéséhez használják.

Egyre erősödik a világban azon nézet, mely szerint a gyártók egymás között is keresik azon kapcsolatokat, akik a fenti egyezményt magukénak vallják, illetve a saját nyilatkozatukat megalkották.

A beszállítói körből is sorban kiesnek azon vállalatok, akik nem tudják igazolni a nyersanyag vagy félkész termék útját, eredetét.

Vegül pedig mi, akik a sor végén megvásároljuk a termékeket, ha lehetőségünk adja figyeljünk arra, hogy olyan termékeket részesítsünk előnybe, ahol a gyártó rendelkezik a maga által kiadott nyilatkozattal, ezzel segítve ezeket az öntudatos végeket.


Tisztelettel Bálint Balázs szerszámspecialista

Műhelynet szerszámbolt és webáruház

2017. június 12., hétfő

Galvanizálás, felület védelem: nikkelezés

A felületvédelem lehetőségeinek következő módja a nikkelezés.


Amit a nikkelezésről tudni érdemes

A nikkelezés, a krómozáshoz hasonlóan, egy felületkezelési eljárást takar, mely során egy adott fémtárgy felületére kerül fel a nikkel vagy króm réteg. Ezek a felületek speciális kinézettel látják el a fémtárgyakat, elsősorban mégis az a funkciójuk, hogy megvédjék azokat az időjárás viszontagságaitól és ezáltal a korrodálódástól, de a használat során felmerülő egyéb, kémiai, mechanikai hatásoktól is.

A nikkel önálló kémiai elem, fizikai tulajdonságai szerint fehéres, ezüstös színű, keménysége és olvadáspontja is alacsonyabb a króménál, ipari használata rendkívül elterjedt.

A nikkelezés egyik típusa a galvanikus nikkelezés, melynek lényege, hogy egy fémtárgyat egy másik fémmel vonnak be, annak védelme céljából. A galvanikus nikkelezéshez szükség van elektromos áramra és egy úgynevezett galvanikus fürdőre is. A kettő kölcsönhatásából aztán a nikkel vegyületei, elektrolízis hatására megtapadnak a nikkelezni kívánt fémtárgy felületén.

Nem minden fémtárgy vethető alá azonban a galvanizációs eljárásnak, csak azok, melyek nem nagyobbak, mint a fürdő maga, illetve nem lehet szennyezett vagy roncsolt a felületük sem. 

Mikor érdemes használni?


A gyakori alkalmazásból adódóan, valamint a nagy terhelésnek köszönhetően számos alkatrész gyorsan elhasználódik és kopik, illetve korrodálódik, ezért érdemes kezelni a felületet. Az egyik ilyen jól bevált módszer a nikkelezés, mely a védelmi funkció ellátásán kívül díszítő bevonatként is használható.

A nikkelezés alkalmazási területei:
  • csak díszítés
  • kopás és korrózióvédelem
  • díszítés és korrózióvédelem
  • A nikkelezésnek több fajtája lehet, íme, néhány lehetséges megoldás:
  • szulfátos
  • fekete nikkelezés
  • kloridos
  • szulfamátos
  • fluoro-borátos
  • A nikkelezés igen nagy körültekintést igényel, és a megfelelő védőfelszerelés használata is szükséges. 

    Nikkelezés – minden a részleteken múlik

    A nikkelezés sokrétűen felhasználható a felületkezelések során: védő, díszítő célra, vagy nikkel-króm és réz-nikkel-króm bevonatrendszer tagjaként is, ám különösen figyelni kell a leválasztott bevonat korrózióállóságára is. Nézzük, hogy mikre érdemes igazán figyelni:
  • A galvanikus nikkelbevonatot katódos bevonatnak nevezzük, amennyiben acél- és cinköntvény tetején találjuk. A bevonat azon helyein, ahol hiba található (például lyukak vagy karcolás) minden esetben megindul az alapfém korróziója.
  • A nikkelbevonat levegőre kerülésekor gyorsan kialakul egy vékony oxidréteg, ezért jelentősen csökken a fénye. Ahhoz, hogy ezt megakadályozzák, krómbevonatot választanak le - ezzel el tudják érni, hogy hosszabb ideig megmaradjon a bevonat fénye.
  • Az a krómbevonat, amely nikkelezés során passziválódott, nemesebbé válik, mint a nikkel, ami alatta van.
  • Amennyiben a nikkelbevonat különösen fényes, gyorsan megindul a korróziója a krómbevonat alatti nikkelnek. Ezt úgy akadályozzák meg, hogy mikrorepedéses, illetve mikropórusos krómot, vagy kettős nikkelbevonatot választanak le.
  • Ha többet szeretne megtudni a nikkelezés érdekességeiről, forduljon hozzánk!

    Amit a nikkelről, mint anyagról / kémiai elemről tudni érdemes

    Vegyjele : Ni
    Periódusos rendszer száma : 28

    A nikkel egy szobahőmérsékleten szilárd, fémes színű, közepesen kemény anyag, amely az emberi szervezet számára bizonyos formában mérgező – az egyik legjelentősebb ipari felhasználású fém.

    A nikkelt a 18. században ( Hivatalosan 1751-ben Axel Fredrik Cronstedt ismerte fel és mutatta ki )
     fedezték fel, majd a 19. században már sokféle felhasználása volt, és mind a mai napig jelen van a hétköznapjainkban is. Bár előfordulása viszonylag ritka más fémekhez képest, mégis rendkívül elterjedt fém, előnyös tulajdonságainak köszönhetően a nikkelezés, mint technológia miatt szinte minden ipari terület alkatrészeinél használják. 

    Mivel a nikkel egy jól alakítható, alakváltozást jól tűrő anyag, így a különböző ötvözetekben igen széles a felhasználási köre, jelen van a régi és mai pénzérmékben, fűtőelemekben, üveggyártásban. Leggyakrabban azonban bevonatként jelenik meg a nikkelezés folyamatában, amikor alkatrészeket vonnak be bizonyos tulajdonságok növelése érdekében. 

    Érdekesség, hogy a legnagyobb nikkel-lelőhely Sudbury (Ontario, Kanada). Ez adja a világon kitermelt nikkel mintegy 2/3-át. Itt kb. 1,7 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas meteorit csapódott be. A kibányászott kőzet 4%-a Ni.

    A nikkel tehát fontos, alapvető vegyi elem, a nikkelezés pedig a vele kapcsolatos leggyakoribb eljárás, de gyakran használatos ötvöző anyagként is, előnyös tulajdonságai miatt.

    Cikkünk az Aerometal Kft segítségével íródott.

    Tisztelettel 
    Bálint Balázs szerszámspecialista






    2017. június 7., szerda

    Galvanizálás, felület védelem. Krómozás

    Csillogó felület mi más ?

    A krómozásnak viszont a felület szépségén kívűl sok más feladata is van...

    Mit értünk kemény krómozás alatt?

    A króm számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek képessé teszik arra, hogy védő és díszítő bevonatok készüljenek általa. Sokoldalú felhasználását legfőképp annak köszönheti, hogy kiválóan ellenáll az oxidációnak, lúgok és savak esetében egyaránt.

    A kemény krómozást az iparban használják, mivel igen kemény bevonat képezhető általa. Keménysége révén képes kiiktatni a súrlódás okozta sérülések nagy részét, így a kemény krómozással bevont felületek kopásállóbbak hagyományos társaiknál. Emellett rendkívül tartós, ráadásul a korróziótól is védi a bevont felületet.

    Felhasználható az ipar számos területén, többek között a vegyiparban, bányákban nélkülözhetetlen anyag. Alkalmas különféle mozgó, kopott alkatrészek felújítására, számos szerszám valamint mérőműszer illesztékeinek bevonására egyaránt.

    A kemény krómozás igen hasznos minden területen, hiszen optimális védelmet nyújt a különböző acéltermékek számára.

    A kemény krómozás folyamata és jellemzői

    A fémfelületek kezelésére, védelmére különböző eljárások és bevonattípusok szolgálnak, melyek szerepet játszanak az állapotmegóvásban, valamint a funkcionális értékek növelésében egyaránt. Tartós és nagy keménységet biztosító bevonat a keménykróm, amely a rozsda és korrózió elleni védelmet biztosítja, csökkenti a súrlódás által fennálló veszélyeket, valamint a kopásállóságot növeli a krómozott felületek esetében.

    A kemény krómozás felhasználási területei:

    Bányák, vegyi üzemek, különböző gyárak tevékenységi köre során elengedhetetlen eljárás, például:
  • Régi, elhasználódott vagy kopott alkatrészek felújítása
  • Hidegalakító szerszámok bevonása
  • Prés- és fröccsöntő szerszámok bevonása
  • Mérőeszközök bevonása
  • Az ipari kemény krómozás dekoratív megjelenést és keménységet biztosít a kezelt felületek számára, melynek következtében számos műszaki jellegű elvárásnak maximálisan megfelel. 

    Mi a különbség a díszítő és a kemény krómozás között?

    Akik nem jártasak a fém alkatrészek világában, azok könnyen összetéveszthetik a díszítő krómozást a kemény (vagyis a műszaki) krómozással. Pedig a két krómozási eljárás ipari felhasználása eltérő.

    Díszítő krómozás 
    Díszítő krómozás esetén a külső, krómozott réteg, és a fém alkatrész felülete között még egy közbülső nikkel, vagy réz bevonat található. Ez az utolsó rétegként felvitt bevonat teljesen elzárja a fémet a külvilágtól. Jól ellenáll a lúgoknak és savaknak, és mivel tükörfényes, csillogó felületet képez, esztétikai szereppel is bír. Különféle apróbb háztartási gépeken találkozhatunk vele, például csaptelepeken, de ilyen díszítő krómozást láthatunk a motorokon is.

    Kemény krómozás 
    A kemény krómozás közvetlenül az alapfémre kerül fel - nincs közbenső bevonat. A kemény krómozás által egy mikro repedésekkel teli, vastagabb, akár 40 milliméteres vastagságú kemény krómréteg kerül fel a fémre, aminek hatására a bevonat már alakítható, csiszolható. 

    Díszítő krómozás.

    A díszítő krómozással a felület szépségét, megjelenését javítjuk. természeteset a króm keménysége miatt ez is javít a felület kopás állóságán valamennyire, de fő feladata a látszat, illetve a korrózió védelem.
    Díszítő krómozást már festéssel is el lehet érni, ilyen speciális króm festékekkel szinte bármilyen anyagot be lehet vonni, legyen az fém, tégla, egyéb kőzet, műanyagok jó része, fa, vagy más.
    A festéket színezni is lehet, ezzel gyakorlatilag bármilyen dizájn elemet létre lehet hozni színes króm festéssel.
    Partnerünknél a nemsokára induló kolorkrom.hu oldalon tájékozódhat ezekről a lehetőségekről.

    A kemény krómozás előnyei

    Krómozott felületekkel a hétköznapokban is találkozhatunk, hiszen egyre inkább bekerül a köztudatba. Nem hiába, hiszen olyan tartósságot biztosít a felületeknek, melyet nehéz felülmúlni.

    Milyen előnyökkel jár a kemény krómozás?
  • Mivel az ipari króm igen tartós, így hosszútávon megóvja a bevont szerkezetet vagy eszközt.
  • A korrózió esélye teljesen kizárt, többet nem kell foglalkozni a rozsdás felületekkel sem.
  • Alkalmazásával spórolhatunk, mert tartóssá teszi a kezelt felületeket, tehát kevesebbszer kell javításhoz folyamodni.
  • A krómozott eszközöket ritkábban kell cserélni.
  • Rendkívül sokoldalú, számos iparágban, de még a hétköznapokban is alkalmazzák.
  • A króm bevonat lecsökkenti a súrlódással járó veszélyeket.
  • Nem utolsó sorban pedig esztétikus megjelenést biztosít.

  • Köszönjük a szakmai segítséget az Aerometal kft-nek.

    Következő cikkünkben a nikkelezésről lesz szó.


    Tisztelettel:

    Bálint Balázs szerszámspecialista műhelynet szerszámbolt és webáruház
    www.muhelynet.hu

    2017. május 31., szerda

    Galvanizálás, felület védelem. Vegyi barbítás

    A vegyi barnítás a vas fémek felület védelme. 

    Festés vagy más plusz bevonat nélkül hosszú időre nem védhetjük meg vasfém alkatrészeinket, szerszámainkat a környezet károsító hatásaitól.

    A barnítás, más néven blackfast eljárás a felületkezelés egy formája. A szobahőmérsékleten végezhető, egyszerű merítéses hideg vagy meleg barnítási folyamat igen kedvelt ipari körökben. 

    Maga a procedúra több lépcsőből tevődik össze. Az első a zsírtalanítás, mely során a különféle szennyeződéseket távolítják el. Ezt követi az öblítés, majd a kondicionálás, és újra az öblítés. A végső fázis maga a feketítés/barnítás, melynek során a tárgyat színező oldatba merítik. Amennyiben a fedés nem tökéletes, érdemes az újbóli barnítás előtt a zsírtalanítást még egyszer elvégezni, mivel valószínűleg a színezőanyag a zsírfoltok miatt nem tud megtapadni. A barnítást ismét öblítés, végül pedig víztelenítés követi, mely az erre kifejlesztett olaj segítségével történik. 

    A felületkezelés e formája számos előnnyel bír, így például nem változtatja meg a tárgy formáját, méreteit, egységes külsőt kölcsönöz, a furatokat is szépen eléri és esztétikailag is minőséget képvisel. 


    Mivel a hideg vagy meleg barnítási eljárás arányleg egyszerú, és nem igényel komoly felszerelést, az iparban nagyon sok helyen alkalmazzák azt.

    A barnítás technológiájában megkülönböztetünk hideg vagy meleg barnítást. Előbbi szoba hőmérsékleten, míg utóbbi 140 fok körüli fürdőben történik.

    A két eljárás között a végeredményben sok különbség nincs, a folyamat a hideg barnítás esetében gyorsabb, és olcsóbb, a normál hőmérséklet miatt egyszerűbben kivitelezhető, automatizálhatóbb, azonban a magasan ötvözött acél alkatrészeknél kevésbé hatásos.

    A meleg barnítással viszont a magasan ötvözött acélokat is kezelni lehet, mint pl. fegyver alkatrészek, speciális szerszámok, stb. Ezeket a darabokat hideg barnítással igen nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk megvédeni. Mondhatnánk azt is, hogy a meleg barnítás eljárása magasabb minőséget képvisel, de használata csok ott lényeges, ahol ezt az igények kérik, költsége a magas hőmérséklet miatt ( is ) nagyobb.

    Következő cikkben a krómozással foglalkozunk.

    Tisztelettel:

    Bálint Balázs szerszámspecialista műhelynet szerszámbolt és webáruház
    www.muhelynet.hu

    2017. május 28., vasárnap

    Galvanizálás, felület védelem. Alapok és az eloxálás.

    A felületek védelme sok szempontból fontos tényező.

    Időjárás ellen, mechanikai védelemnek, díszítési feladatokhoz is kellhet.

    A gépészetben is használjuk mindegyik megoldást, de vegyük sorra melyik anyagot milyen vegyi felület védelemmel lehet ellátni.

    Acél alkatrészek :
    - hoirganyzás több színben, fehér, sárga, fekete passzíválással
    - krómozás
    - vegyi barnítás
    - nikkelezés
    - kemény krómozás
    - mengánfoszfát

    Réz alkatrészek :
    - nikkelezés
    - ónozás
    - vörös és sárga rezezés
    - ezüstözés
    - kemény krómozás

    Alumínium alkatrészekre
    - natúr eloxálás
    - színes eloxálás
    - fekete eloxálás
    - keményeloxálás
    - kromátozás sárga és natur színben
    - ezüstözés
    - nikkelezés
    - ónozás

    És most részletesen az egyes felület védelmi eljárásokról :

    1. Eloxálás: az alumínium és ötvözetei számára kifejlesztett korrózióvédelmi eljárás

    Mi az eloxálás ?

    Anodizálás során (anódos oxidáció) az alumíniumot híg savban (foszforsav, oxálsav,kénsav, krómsav, stb.) anódként kapcsoljuk (pozitív pólus), ekkor vízbontás játszódik le, az anódon oxigén fejlődik, a katódon hidrogén. A fejlődő oxigén azonnal reagál az alumíniummal és porózus oxidréteget hoz létre. A réteg keménysége a fürdő hőmérsékletétől és a használt sav típusától függ. Eloxálásnak (elektrolitikus oxidáció) azt az eljárást nevezzük amikor 200 g/l-es kénsavban 20 °C-on 14-20 V feszültséggel 1,2-2,0 A/dm² áramsűrűséggel anodizálunk. Az európai szabványok itt 5-10-15-20-25 mikrométeres szabványos réteget írnak elő. Az eljárás során az alumíniumból, vagy ötvözeteiből készült munkadarabokat kénsav fürdőbe helyezik. Az ellen elektród (katód) lehet ólom vagy alumínium. A fejlődő oxigén reagál a fémmel és porózus réteget hoz létre.

    Eloxálásnak nevezzük azt az eljárást, melyet az alumínium és alumínium ötvözetek korrózióvédelmére használunk. Az alumínium ötvözői – a színalumíniumhoz képest – általában növelik a szilárdságot, de az elektromos vezetőképességet és korrózióállóságot erősen lecsökkenthetik. Ezen kívül kiemelendő az, hogy mivel az oxidált réteg színezhető, dekorációs célokat is igen jól szolgál. 

    Hogyan hozhatjuk létre az oxidréteget? 

    A kémiai oxidáláskor először a szennyeződéseket távolítjuk el, ezután a műveletet üveg, vagy zománcozott edényben végezzük el. Mindezek után pedig következhet az utókezelés. A keletkezett bevonat világosszürke, ellenáll a szennyeződéseknek és enyhébb savaknak is. Sajnos nem lehet szépen színezni. 

    Az anódos oxidálás egyenárammal történik, de elvégezhető váltakozó árammal is. Mindkét esetben ugyanaz a végeredmény: vékony és nagyon kemény korundréteg, amely kiválóan színezhető és nagyszerű védelmet ad a fémnek. 

    Az eloxálás előnyei

    Az eloxálás, más néven elektrolitikus oxidáció, olyan folyamat, amikor bizonyos mennyiségű kénsavban, bizonyos hőmérsékleten árammal anodizálunk. Ezt szigorúan véve a következőképpen kell elképzelni: 200g/l kénsavban 20 C°-on 17-20 V feszültséggel 1,2-2,0 A/dm2 áramsűrűséggel végzett folyamat.

    Az általunk használt rétegvastagság megegyezik az európai szabvánnyal, azaz 5-10-15-20-25 mikrométerről beszélünk.

    Az eloxálás számos előnnyel bír, melyek közül a legfontosabbak a következők:

  • Esztétikus megjelenést ad a kezelt felületnek
  • Javítja a kezelt felület minőségét és felületét (tehát keményebb lesz)
  • Legfőképp megvédi az alumínium felületet a korróziótól

  • Ezen felül a különböző eljárások során színezhetjük is a felületeket, melyeket a következőképp kell elképzelni:

  • Elektronikus színezés: Az elektronikus színezés a legjobb minőségű, a leválasztott ón mennyiségétől függően egyre mélyebb színt érhetünk el.
  • Szerves színezékekkel való színezés: Az eloxált anyagot színezékbe mártjuk, és annak függvényében, hogy meddig tartjuk a folyadékban, úgy sötétül a színe.


  • Milyen előnyöket élvezhet, ha az eloxálást választja?


    Az eloxálás az alumínium és ötvözeteinek oxidálása bizonyos savak vagy elektromos áram által. Az eloxálásnak ki nem tett alumíniumoknak hamar megváltozik vastagságuk, valamint látványuk is romlik a lerakódott oxidréteg miatt.

    Az eloxálással számos előny jár:

  • Ellenállóvá teszi az alumínium felületeket a korrózióval szemben.
  • Keményebbé teszi az alumínium felületét.
  • Nagyobb hatékonysággal képes megvédeni az alumíniumot a külső hatásoktól, mint a hagyományos felületkezelések, ugyanis az eloxálás nem az alumíniumon kívül, hanem a felületébe épülve óvja meg azt.
  • Esztétikailag optimális felületet kapunk.
  • Az eloxálás során javulnak az alumínium olyan tulajdonságai, mint a vezetőképesség vagy a hő leadás.
  • Az eloxálás mindemellett lehetőséget nyújt az alumínium tartós színezésére is.


  • Következő cikkben a vegyi barnításról lesz szó.


    Tisztelettel:

    Bálint Balázs szerszámspecialista műhelynet szerszámbolt és webáruház
    www.muhelynet.hu



    2017. május 15., hétfő

    Galvanizálás, eloxálás, és egyéb felületvédelem.

    A gépészetben és más területeken is nagyon fontos a fém felületek különböző védelme, legyen annak célja a korrózió védelem, színezés, kinézet javítása, vagy éppen a fizikai kopások elleni védelem, súrlódási együttható csökkentése, siklási tulajdonságok javítása..

    Fémeken az alábbi felület védelmeket használjuk :
    - eloxálás
    - horganyzás
    - ónozás
    - nikkelezés
    - ezüstözés, aranyozás
    - vegyi barnítás
    - krómozás


    A fentiek mindegyike más és más fő célt szolgál, és más területekre is érdemes azokat használni, habár átfedések is vannak a használati módok között.

    Következő cikkeinkben ezeket járjuk körbe, úgy a technikai lehetőségek, fizikai célok, és kivitelezhetőség témakörökben.

    Tisztelettel
    Bálint Balázs szerszámspecialista
    Műhelynet szerszámbolt és webáruház.

    2017. április 11., kedd

    A Bibendum születése

    A Michelin kezdeti évei, a Bibendum születése

    Ma gyakorlatilag nincs olyan ember Európában, aki ne ismerné fel a Michelin méltán híres logóját, a Michelin bábut, vagy más néven a Bibendumot. Eme logó több mint 100 éve velünk van, beleivódott a köztudatba, miközben a Michelin egy csőd szélén álló vállalatból a világ vezető gumiabroncsokat gyártó cégévé nőtte ki magát. Jelen cikkemben röviden szeretném ismertetni a Michelin cég alapítását, kezdeti éveit, valamint a Bibendum születését.
    A híres testvérpár André és Edouard Michelin fiatalkorukban nagy valószínűséggel álmodni sem merték, hogy nevük valaha is szorosan összefűződik a gumiiparral. A Clermont-Ferrand-i vállalatot anyai nagyapjuk, Aristide Barbier hozta létre 1832-ben. Halálát követően a céget először egy hozzá nem értő örökös, majd egy elég ügyetlen üzletember vette át. 1886-ban az akkor mindössze 33 éves, mérnök-építész André Michelinre hárult a feladat, hogy a vállalatot visszarántsa a csőd széléről és újból felvirágoztassa azt. Mind a mai napig titok övezi, hogy André-nak hogyan sikerült rávennie a friss képzőművészeti diplomáját átvevő, a gumigyártáshoz szintén semmit sem értő testvérét arra, hogy társuljon az üzletbe és segítsen életre hívni egy ismételten nyereséges üzemet. Testvére társulásával 1889 május 28-án, André és Edouard Michelin vezetése alatt megszületett a Michelin és Tsa.

    1. ábra: André és Edouard Michelin
    Kezdetben gyakorlatilag mindent gyártottak: gáz- és vízcsöveket, szelepeket valamint csuklóelemeket is. A forgalom viszonylag csekély volt, egyik legsikeresebb termékük egy gyerekeknek szánt gumilabda volt, melyet még Barbier nagypapa kezdett el gyártani. A másik fontos, kiemelendő sikertermék az 1889-es párizsi Világkiállításon bemutatott „The Silent”, a vászonból és gumiból készült féksarujuk volt. Mint a neve is jelzi, ez a féksaru sokkal csendesebb volt az akkoriban kapható, fülsértően csikorgó, vasból készült társaihoz képest.


    2. ábra: Az egyik legelső sikertermék a Michelin történetében: „The Silent”
    1889-ben egy szerencsétlenül járt biciklis tévedt be Michelin-ékhez. Kerékpárja nem a kor akkoriban elterjedt tömörabroncsával, hanem a Dunlop márkájú, „levegővel felfújt, vászonnal borított gumicső”-vel, a pneumatikkal, vagy köznapi nevén a „virsli”-vel volt felszerelve. A pneumatik, a „csontnyúzó” tömörabroncshoz képest kényelmes utazást biztosított. Egyik legnagyobb hibája viszont, hogy nem volt cserélhető, szilárdan az abroncshoz volt rögzítve. Ebből következően kidurranása esetén javításához speciális készletre és nem kevés kézügyességre volt szükség. Edouard és egyik mérnöke (Laroche) azon kezdtek gondolkodni, hogyan lehetne szétválasztani a gumit az abroncstól. Körülbelül kétévnyi próbálkozás után 1891-ben három találmányt is bejegyeztetnek, köztük az úgynevezett „Cserélhető”-t. A bejegyzést követően mindössze 24 nappal indult a Párizs-Brest-Párizs kerékpárverseny, ahol az egyik induló, Charles Trenton, már a Michelin fivérek által fejlesztett „Cserélhetővel” állt a rajthoz. A végeredményben elsöprő, 9 órás előnnyel versenyt nyerő Trenton meghozza a sikert, így kezdetét veszi Michelin-ék reklámhadjárata, a gumiabroncsok továbbfejlesztésének és széles körben való elterjedésének időszaka.  
    A Michelin bábu ötlete 1894-ben született meg Edouard fejében. A két fivér részt vett a lyon-i gyarmati- és világkiállításon, ahol standjuknak vezetője – a „Cserélhető” egyedi bemutatásának eszközeként – két hatalmas tornyot épített a különböző átmérőjű gumiabroncsokból. Edouard szerint, már csak a kezek hiányoztak rá, hogy tökéletes emberi alakot öltsön. Pár év elteltével Marius Rossillon (művésznevén O’Galop) egyik, a müncheni sörfőzde által elutasított rajzán akadt meg André szeme, majd kis módosítást követően létrejött Bibendum. Neve a plakáton szereplő Horatius idézetből származik: „Nunc est bibendum”, mely magyarra fordítva „Most pedig igyunk”. A plakáton Bibendum kezében egy pohár található, mely tele van szegekkel és üvegcserepekkel. Ehhez kapcsolódik a szemléletes metafora: „Az abroncs megissza az akadályokat”.
    3. ábra A legelső plakátok egyike (háttérben a kidurrant pneumatik)
    Ettől a pillanattól kezdve a Michelin cég életében különleges helyet foglalt el eme különös reklámfigura. Az évek során számos grafikus segítette a Michelin céget, így kezdetben Bibendum is számos alakban tűnt fel, leggyakrabban alkalmazkodva aktuális környezetéhez, adott országhoz: szivarozó úriember, Sir Bibendum lovag (Anglia), utazó (Amerika), diplomata (Franciaország), vagy éppen beduin (Észak-Afrika). Egy dolog viszont általában közös volt; a legtöbb plakáton Bibendum egy testes, szemüveges, szivarozó úriemberként jelent meg.

    4. ábra Bibendum beduinként
    1930-tól kezdve egyre kevesebb grafikus dolgozott a Michelin bábu megrajzolásán, így alakja sztenderdizálódott, ám az országspecifikusság változatlan maradt. A gumiabroncsok fejlődésével párhuzamosan Bibendum is soványodott, egészségesebb életmódra váltva abbahagyta a szivarozást, míg végül elérte a napjainkban is ismert formáját.


    5. ábra A Michelin bábu napjainkban
    Sokan nem is tudják, hogy a Michelin-csillag és a világ vezető gumiabroncs gyártó cége között van összefüggés. A legelső, piros borítójú útikönyvet (Guide Michelin) André a viszonteladók között ingyen osztogatta, ezzel ösztönözve mindenkit az utazásra, valamint a gumiabroncsok alkalmazására. A könyv céljaként tűzte ki, hogy segítséget nyújtson a szerelésben, valamint útmutatást adjon az utazóknak, hogy hol szálljanak meg, és mit egyenek Franciaországban. 1919-ben már több országra vonatkozó adatokat is tartalmazott a kiskönyv, melyet a második világháború előtt már zöld színű borítóval nyomtattak. Az éttermek csillaggal történő minősítését 1926-ban kezdték el. Ekkor egy csillagot kaptak a jó éttermek, majd 1930-tól már a napjainkban is alkalmazott, háromfokozatú skálán értékelték az éttermeket.


    6. ábra A Guide Michelin első kiadása
    Összefoglalómban röviden áttekintettük a Michelin cég megalakulását, kezdeti éveit és első, igazi sikert hozó termékét a „Cserélhető”-t. Láthattuk, hogyan született meg a ma már mindenki által jól ismert figura, a jelenlegi gumiipar leghíresebb és talán legnagyobb múltú logója, a Bibendum. Végeredményben belátható, hogy egy jól sikerült logó nagymértékben előrelendítheti a cég sikereit pont úgy, ahogy azt Bibendum is tette, miközben több mint száz éve töretlenül kíséri a Michelin cég útját.

    Cikkünk a cnc media eredeti cikke alapján íródott.