2021. március 19., péntek

Szívócsonk tisztítás szóróanyag szemcsemérete

Immár mintegy fél éve, hogy leváltottuk az egyre jobban dráguló, és egyre inkább elérhetetlen dióhéj szóróanyagot, maghéj szóróanyagra.


Nagyon sokan fognak bele e tevékenység űzésébe, hiszen egy komoly probléma szükséges, és megkerülhetetlen megoldásáról beszélünk, illetve van benne még kb. 10 év, mire szükségtelenné álik a technológia, vagy erősen kezdenek kikopni az érintett autók, és nem mellesleg jó kiegészítő tevékenység is az autójavítás mellé, vagy akár önálló tevékenységi kör is lehet.
Mindezt az anyag fogyásán is követni tudjuk.
Míg egy éve a havi forgalmazásunk 300 kg körül mozgott, mostanság már kicsivel a havi 500 kg fölött járunk, és visszatérő vásárlóink is egyre többen vannak.

Melyik szemcse nagyság a legjobb?

Állandó kérdés, melyet az alábbi tapasztalatokon keresztül tudok megválaszolni.
A havi, mintegy 500 kg fogyás szinte csak a 0,5-1 mm-es ( g20 frakció ) fogyása, míg e mellett, vagy ezzel együtt az összes többi méretből talán 40-50 kg mennyiség fogy.
Egy-két olyan ügyfelünk van, aki a szívócsonk tisztításra viszi a 0,2-0,5 mm-es méretet (g30 frakció), de rajtuk kívűl, szinte csak a próba erejéig rendelik ezt, vagy más méretet néha.
Mindezekért talán nem elhamarkodott kijelentés, hogy a legjobban bevált méret a 0,5-1 mm-es frakció.
Megjegyzem, amikor még dióhéjat forgalmaztunk, akkor is ez a méret fogyott a legjobban.

Természetesen ha tapasztalatainkra, az ügyfelek visszajelzéseire kíváncsiak, akár szóban, akár írásban szívesen segítünk.

Tisztelettel
Bálint Balázs
www.muhelynet.hu