2020. május 19., kedd

A hiszékenység modern vámszedői azaz átverés a köbön.

Tombol a vírus, igaz már talán lecsengőben, és általános vélekedés szerint nem is volt olyan nagy tombolás, mint ahogy azt a média nem kis sikerrel szerette volna elhitetni velünk.

Ennek következményei a némely esetben talán túlzott vagy fölösleges szigorítások, a gazdaság mélyrepülése egész világon, és a modern idők legnagyobb munkaerő elbocsátási hulláma.

Sajnos rengeteg ember elvesztette munkahelyét, ezzel még azt a kevés jövedelmet is, amit össze tudott szedni.Sokaknak nincs tartalékjuk, és több országban sok évtizedes csúcsot dönt az öngyilkosságok száma.

Sok a szerencsétlen, kilátástalan ember, család, akik minden szalmaszálat megragadnak, hogy kijussanak ebből a szörnyű helyzetből.

Megjelenik nagyon gyorsan az MLM és pilótajáték rendszerek hirdetése. Ezek sokszor keverednek, illetve sok esetben gyakorlatilag ugyazat fedik.

És mint ilyenkor mindig, megjelennek a nyerészkedők, a hiszékenység vámszedői, akik hirdetésikben könynen, otthonról végezhető munkát ajánlanak egész tisztességesnek tűnő pénzért.
Nézzük hogy is néz ez ki:

Egy általános hirdetési szöveg így szól:
Keresek 5-6 fő hölgyet otthonról végezhető online munkára. Elérhető havi jövedelem 50-150 eer Ft.




Természetesen a szöveg módosul időnként, de a tartalom azonos. Itt több dolgot kell szrevenni.

1. Általában 5-6 főt keresnek
2. Nem írják le mi a munka, csak általánosságokat: otthonról, szabadidőben vagy főállásban végezhetó, online, hivatalos, számlára utaljuk a keresetet, nem kell eladni, stb. De hogy mi ez, arról hallgatnak, nem véletenül.
3. Esetleg betanítást ajánlanak.
4. nyilvánosan semmilyen infót nem adnak ki.

Nézzük sorban mit takarnak ezek a pontok.

1.  általában 5-6 főt keresnek, Inkább hölgyeket. Miért? Mert ez az ideális létszám, kevesebb személy esetén kevéssé hihető a jó csapatmunka ígérete, több fő esetén túl nagy lenne a brancs, így azonban pont családias. Természetesen ha kétszázan jelentkeznek, nem elsznek elutasítva, de más úgysem tudja mekkora a csapat, hiszen sosem fognak találkozni egymással. És miért hölgyeket? Mert általában a férfiak könnyebben találnak akár ideiglenes, vagy alkalmi munkát, egyszerűen a fizikumuk miatt, a nőket előbb bocsájtják el a munkahelyükről (diszkrimináció), és a férfiak jó részében nagyon is él, hogy szégyen, ha a feleség tartja el a családot, ezért minden lehetőséget megragad a munkára, és mostanra vaószínűleg ezt már meg is találták.

2. Mit kell csinálni? Az alap ajánlat szerint online hirtetéseket kell feladni, nem kell zaklatni senkit, nem fognak megutálni az idmerősök, nem kell eladni semmit. Aztán persze gyorsan kiderül, hogy ez hazugság.
Eladni kell, nem is akármit. terméket vagy csak magát a szolgáltatást, illetve a rendszert. klasszikus és itthon már igen lejáratott MLM.
Ha nem adunk el, miből lesz a jövedelmünk? Ezen senki nem gondolkodik el?
tehát el kell adni. A belépő készletet, magát a rendszert, bármit, de mindig kell a bevétel, hiszen mi másból lesz a mi jutalékunk? Ha pedig nem eladás a cél, hanem, a belépő összegekért az új tagok toborzása, az klasszikus pilótajáték, ami bűncselekmény is.

3. Azt ígérik egy új rendszerrel nem kell a barátokat nyaggatni, nem fogják őket megutálni.
Már a kijelentés is érdekes ha belegondolunk. Tehát ha ezt csináljuk, megutálhatnak minket, vagy szimplán tolakodásnak minősül...
Részben amúgy igaz, mert nem csak a barátokat, hanem mindenkit kell piszkálni, nyaggatni. Mindenkit akit csak tudsz. Megadják a hirdetési szöveget, ezt kell minden fórumon,mindenhol nyomni, folyamatosan posztolni, hátha lesz ( és mindig van ) olyan madár aki elhiszi.

4. Betanítás.
Ez igen egyszerű, hiszen egy fél órás videóban minden hazugságot el lehet mondani, a formaszövegeket, kliséket készen adják, mi kell még?

5. Semmilyen infó, vagy pontos leírás soha nem kerül ki nyilvánosan, csak privát üzenetben.
Ez is egy fontos dolog, mert így azok, akik átlátják, nehezebben tudnak belekötni. Persze így is sok komment érkezik, akik próbálják a szerencsétlen egyszerű haladók szemét felnyitni, hol simulékonyabb, hol durvább modorban. Ez utóbbn magam sem csodálkozom, sokaknál kieri a biztosítékot egy ilyen nyilvánvaló csalás.
Információt privát vonalon sem adnak, csak egy szintén előre elkészített forma szöveget, mely tele van klisékkel, igéretekkel, két vagy sok értelmű megjegyzésekkel, de semmi konkrétum. Konkrét infókat gyanítom csak az első részletek befizetése után kapnánk, amikor persze már késő...

6. Hogy lesz ebből pénzünk?
Aki kitalálta annak biztosan lesz, de nekünk igen kicsi rá az esélyünk, hiszen nem vagyunk rátermettek ( értsd annyira pofátlan és gerinctelen férgek ), illetve nem értünk az emberek csoportos átveréséhez. Elvileg pénzünk a beszervezett emberek belépő pénzéből lenne, de ezzel csak küzdeni fogunk, mert egyszerűen a tisztességes ember nem olyan, hogy ezt jól tudná csinálni ( egy-két műkörő rendszer kivételtől eltekintve ).

Tehát figyeljünk, és bermilyen rosszul megy a sorunk, probálunk meg értelmesen gondolkodni, próbáljuk meg elképzelni mi is lehet mögötte. Az igéretek szépek,d e alig van aki ebből keresethez jut, és maga az egész ilyen "nem kell eladni" rendszer bűzlik messziről.


Tisztelettel
Bálint Balázs