2015. augusztus 29., szombat

Egy racsnis kulcs javítása és ami eszembe jutott róla

Egy racsnis kulcs javítása és ami eszembe jutott róla
Minap egy régi ügyfelünk keresett meg, egy számomra egyébként ismeretlen gyártmányú ( mondhatnánk noname ) racsnis kulcs javításának feladatával.

Mivel már van tapasztalatunk abban, hogy sok racsnis szerszámot tudunk javítani az általunk elérhető 2-3 féle javító készlettel, ez első nekifutásra semmilyen problémát nem jelentett.


A kulcsot szétszedtem, és akkor láttam, hogy annak némi beázáson és karbantartási hiányon kívül semmi baja nincs, ezért arra gondoltam, néhány sorban leírom ezeknek, és általában a szerszámoknak az ajánlott karbantartását.


Mivel, mint minden eszköz ennek is acélból, illetve vas ötvözetekből készül a teste, szerkezete, nagyon fontos, hogy a nedvesség ellen lehetőleg védve legyen. ( a nevezett kulcs ládája pl. kint maradt az esőben, és reggelre meg kellett tanulnia úszni a szerszámnak, hogy életben maradjon… )

Tehát a karbantartás lényegi lehetőségei néhány pontban, amik minden kézi szerszámra vagy szerszámgépre vonatkoznak, szinte kivétel nélkül.

- A szerszámokat használat után mindig tisztítsuk meg. Töröljük el, ha szükséges levegővel fújjuk ki belőlük a port, egyben némi szemrevételezéssel győződjünk meg annak állapotáról.
- Az egyszerűbb szerszámokat ( csavarhúzó, villás kulcs ) ez után el is tehetjük.
- Az összetettebb szerszámokat kicsit járassuk meg, a mozgó részeket némi kenőanyaggal ( ez lehet olaj spray, 1-2 csepp műszer olaj ) kenjük meg, ez nem jelent nagy próbát, csak a ronggyal a kezünkben mozgassuk meg a racsnit, irányváltót, mozgó alkatrészeket, hogy jól működik-e, általában már a hangjából tudható az állapota.
- Légmotoros szerszámoknál ( főleg ha központi olajozó nincs a rendszerben ) a levegő bevezetésbe csöppentsünk néhány csepp oda illő ( légszerszám ) olajat, és kicsit pörgessük meg, hogy az olaj eljusson a szerszám belső részeibe is.
- Elektromos szerszámokat időnként fújjuk ki levegővel, ha poros környezetben dolgozunk, akár munka közben is, és terhelés nélkül járassuk meg és figyeljük meg a hangját.
- Minden szerszámra, szerszámgépre vonatkozik, hogy ha van rajtuk gyári kenési pont, akkor az előírt kenőanyaggal megfelelő időnként azokat kenjük meg.
- Prizmás megvezetéses szerszámoknál ( állványos fúrógép, eszterga, komolyabb szerszámgépek ) a megvezető orsót, prizmát, rudakat alaposan töröjük le, és kenjük be olajjal.

Mivel jó és szép munkát csak tiszta és jól karbantartott szerszámmal tudunk végezni, ezeket a karbantartási lépéseket nem spórolhatjuk meg.

Ha a szerszámaikat így használják, illetve tartják karban, várhatóan sok évig kitartanak probléma nélkül.

Természetesen ha komolyabb baj felmerül, forduljanak megfelelő műhelyhez, szakemberhez, akár hozzánk is behozhatják a hibás szerszámot, még garancia időn túl is, és igyekszünk segíteni a gondon.

Maradok tisztelettel

Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és webshop

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése