2015. augusztus 28., péntek

Kalapács mint a legegyszerűbb szerszám

Kalapács, a legegyszerűbb szerszám
A kalapács az egyik legegyszerűbb és egyben legrégibb szerszámunk.

Már az ősember elkezdett használni ütő szerszámot, azaz mondhatnánk egy fajta kalapácsot. Ezt hívták marokkőnek, szakócának ( kőbalta ), bunkónak de a lényeg, hogy ütni lehetett vele.

Mára ez az egyszerű szerszám is olyan külön fejlődési pályát írt le, ami szükségszerű volt a technika fejlődésével, a szakmák specializálódásával, és finom szétválásával.

Előbb a kézi szerszámok alakultak ki többé-kevésbé azonos irányban, kis kitérőkkel, később megjelentek a gépi kalapácsok is, közben kialakult a kalapács legtudósabb használóinak szakmája a kovács, és ötvös ( azaz a fémműves ) mesterség, és a kalapács lett a munkás mozgalom egyik fő jelképe is, mint legáltalánosabb szerszámunk.

sarló-kalapácsos ( Rákosi ) címerkalapács szoborbakalapács mint szobor

Gépész vagy vasas szakmák tanulói jól emlékezhetnek arra, hogy a szakmai gyakorlat sok esetben kalapács fej készítéssel kezdődött. Anno nem szerettük, pedig nekem is meg van a magam készítette kalapács, sikattyú, párhuzam szorító, fűrészkeret, és meg kell mondjam legjobb szerszámaim közé tartoznak még mindig. A kalapács készítés elsőre nem véletlen választás. Pontos kialakításához meg kellett ismerni az alapvető szerszámok használatát, pontosan kellett mérni, fúrni, marni, fűrészelni, reszelni. A kalapács fején van lyuk ( furat ), ív, sík, szögben záródó él, minden ami csak lehet. Még a nyelezés is külön tudomány, kezdve a nyél kialakításától az illesztésen át az ékelésig. A kalapcs fej jó kialakítása alap a jó munkavégzéshez.

A kalapács anyaga.

Nyele általában valamilyen fa vagy újabban kompozit műanyag, azaz több anyagból „összegyúrt” műanyag. Üvegszálas, szén szálas, vagy más erősített anyagról beszélhetünk. Fa nyél esetében általában fenyő, kőris, dió vagy bükk nyelet használunk, fenyőből is van több minőség, pl a hickory egy magasabb minőséget képvisel. Lehet fém nyelű is, akár a fejjel egybe öntve ( monobolck kalapács ).
Általánosan elmondható, hogy szerszám nyélnek a különböző fa fajták északon ( Kanada, Finnország ) növő példányait jobb használni, mert a hideg égöv miatt az lassabban nő, anyaga tömörebb, erősebb, hasadásra, repedésre kevéssé hajlamos.
Fa vagy műanyag ( kompozit ) nyél esetén találhatunk a kalapács feje alatt nyak védőt is akár fémből, akár műanyagból, ez a mellé ütések esetén védi a nyelet a legsebezhetőbb ponton.

A kalapács feje sokkal több anyagból lehet.
Alapvetően valamilyen fém, illetve leginkább vas anyag. Ez lehet kovácsolt vagy öntött, gyengébben vagy erősebben ötvözött, keményebb vagy lágyabb. Egyéb fémek : alumínium, réz, bronzok, speciális ötvözetek, ólom, rozsdamentes acél. Anyagai között megtaláljuk még a fa, műanyag, gumi különböző keménységű fajtáit is.

A kalapácsokat csoportosíthatjuk még súly, nyél hossz, fejforma kialakítás, esetleg szakma, vagy más különleges kivitel szerint.
Szinte felsorolni is nehéz hány féle kialakítás jöhet szembe. Lakatos, illesztő, domborító, zömítő, visszarúgás mentes, kőműves, és ki tudja még mi. Vannak egészen speciális kalapácsok is, amiket egy bizonyos tevékenység, vagy igény hozott létre, mint az üvegező, salakoló, szikramentes, palázó, stokkoló, szobrász, üvegtörő, orvosi, sziklamászó, szeghúzó kalapács.

Áruházunkban is nagyon sok kalapácsot talál.

Sőt ! Van nem létező kalapács is, ez az üvegdomborító kalapács. Jól megfér a reszelőzsírral, és a „fájront” kulccsal egy polcon…

Lehet még nyelezett ( ahol a kalapács nyele külön kerül beillesztésre a fejbe ), vagy monoblock ( ahol a kalapács feje és nyele egy anyagból együtt kerül kialakításra, azok nem szétválaszthatók ) kalapács is.

Legáltalánosabban ismert a lakatos kalapács, általában, ha kalapácsra gondolunk ez rémlik fel előttünk. Talán nem is kell ismertetni, annyira tudja mindenki, mert ez „a” kalapács.
Gyakorlatilag bármilyen méret általánosan használatos a 10 dekástól a 10 kilósig. A fej anyaga lehetőleg jó minőségű kovácsolt acél legyen.


Illesztő kalapácsot használunk érzékeny, sérülékeny alkatrészek ütésére, fő ismérvük, hogy az ütött alkatrész anyagánál jóval lágyabbak, így abban nem tudnak ( vagy csak nehezen ) kárt tenni. Lehet műanyag, fa, ólom, alumínium.

Domborító, zömítő, simító kalapácsok. Kimondottan a lemez lakatos szakmák szerszámai, nevükből adódó tudással, céllal. A domborító kalapács feje általában gömb végű, több méretben. A zömítő kalapács lemez megmunkálásánál kell, a kisebb hullámokat összehúzni, a lemezt zömíteni. Simító kalapács nagy méretű és kis rádiuszú, vagy síma fejjel rendelkezik, hogy az ütés egyszerre minél nagyobb felületet érjen, súlya általában kicsi.

Nem a lakatosok szerszáma, de közismert, és általános használatúak :
Szeghúzó kalapács ácsok fával dolgozók szerszáma, szegezésre, vagy a rossz helyen lévő, esetleg elgörbült szeg kihúzására való.
szeghúzó kalapács
Vakolat leverő kalapács egyik végén éles résszel ( mint egy kis fejsze ), hogy vakolatot minél könnyebben lehessen a tégláról leválasztani, kőműves kalapács hasonlít a vakolat leverőre, de lehet rajnai, vagy berlini típusú, az él szögétől és kialakításától függ, ezek inkább az építő anyagok ( tégla, kő ) alakítására valók.
Vakolat leverő ( általános kőműves ) kalapács:
kőműves kalapács
Rajnai kőműves kalapács :
rajnai kalapács
Berlini kőműves kalapács :
berlini kalapács

Palázó kalapács melynek a fejen egy hegyes lyukasztó van, amivel a palán lyukat lehet ütni, így felszegezve azt, a fej alatt általában egy él is ki van alakítva, ezzel a pala darab ( ásvány paláról beszélünk ) formája is kialakítható.
palázó kalapácspalázó kalapácspalázó kalapács
Fafaragó, szobrász kalapács amely fa anyagú fej, fa nyéllel, és a feje henger formájú ( mint egy kézi gránát ), ahol a henger palástjával ütünk. Bunkónak is hívják.
nagybunkó
Gyakorlatilag elmondható, hogy minden feladatra lehet külön speciális kalapácsot találni, igaz viszont az is, hogy Murphy szerint szükség esetén minden szerszám kalapáccsá válik.

Érdekességek még :
Pöröly fejű cápa, amely a „dupla fejű” kalapácsról a pörölyről kapta nevét.
Kalapácslakk egy festék fajta, száradás után olyan a felülete, mintha kalapáccsal ütögették volna össze azt. Leginkább a régi festett TUTO vagy TUTUS lakatokról ismert.

Még egy különleges kalapács kapjon helyet itt. 
Kalapács József a Magyar rockélet kiemelkedő és ikonikus alakja :
Kalapács József


Végére maradt az általános intelem : kalapácsot kalapáccsal nem ütünk ! Ez leginkább az általános vas anyagú kalapácsokra vonatkozik, és oka, hogy a két kalapács összeütésénél kis leváló darabok repülhetnek szét, ami éle és nagy sebessége miatt komoly sérüléseket okozhat, még akkor is ha éppen nem szemet talál.
Másik fő dolog a kalapács karban tartása, hisz ez is elhasználódik. Szükség esetén a szétverődött fejet alakítsuk újra, reszeljük, vagy köszörüljük formára ha „tarajos” lett, nyelét cseréljük, vagy ékeljük fel, ha szükséges.

Úgyhogy a kalapács, mint a legegyszerűbb és talán legrégebbi szerszámunk, nem is olyan egyszerű.

Maradok tisztelettel az önök szolgálatában

Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és webshop

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése