A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalapács. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalapács. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 21., szerda

Használati utasítások: kalapács.

 A kalapács mint egy igen fontos szerszám, egyben nagyon nagy veszélyforrás is, melyeket helyes használat esetén ki tudunk küszöbölni.

A helyes használat módját az egyéb tudnivalókkal az alábbiakaban ismertetjük.


Használati utasítás kalapács megnevezésű kéziszerszámhoz.

Megnevezés: lakatos kalapács.

Kinézet, felépítés.

A kalapácsnak jellegzetes felépítése van, mely két részre tagozódik.

1. nyél. A nyél feladata, hogy a kalapácsot megfelelő erővel tudjuk használni, és fontos szerepe van a megfelelő irányítában is, mi szerint megválaszthat és akár folyamatosan változtatható a használat iránya, ereje.





2 fej. A fej feladata, súlya és kialakítás révén, hogy a nyél által generált kinetikai energiát egy adott, előre megválasztott, és a nyél által behatárolt területre koncentrálja, nagy sebességű fizikai behatás útján, melyet ütésnek nevezünk.




Használat célja. A használat célja a munkadarab, vagy egyéb tárgy, megfelelő irányú és erejű erőbehatással, egy bizonyos irányba mozgatása, kényszerítése.

Használat módja. Először mérjük fel a munkát, úgy a kellő erő, mint használati irány, és a behatásra kinézett felület tekintetében. Fejben végezzünk gyors megközelítő számításokat arra nézve, hogy melyik irány lesz a legmegfelelőbb a munkavégzés céljára. 

Egyik (vagy mindkét) kezünkkel határozottan fogjuk meg a kalapács nyelét. Vegyünk lendületet úgy, hogy a földnek, a kalapácsra ható gravitációs erejét legyőzve, a kalapácsot megemeljünk, majd a garvitációs erővel növelt saját bevitt fizikai energiánk segítségével helyezzünk el ütést, a munkadarab előre kiválasztott pontjára.

A műveletet ismételjük meg a kellő számban, mely ismétlések között, a becsapódás helyét, és irányát is változtathatjuk.

Balesetvédelmi intézkedések. 

Kalapálás özben figyeljünk a munkavédelemre. Kezünket, lábunkat, ujjunkat, és egyéb nemesebb szerveinket ne helyezzük az ütés irányába, vagy a munkadarab és a kalapács közé, mert súlyos traumatikus sérüléseket okozhatunk enmagunknak. 

Szemünk védelmére viseljünk védőszemüveget, kezünk védelmére viseljünk kesztyűt (két bal kezeseknek páncélkesztyű ajánlott), fülünk védelmére viseljünk fülmelegítőt, rádióaktív sugárzás ellen viseljünk ólombetétes bőrkötényt.


Balesetmentes és eredményes munkavégzést kívánunk.


Tisztelettel www.muhelynet.hu


2019. február 26., kedd

Gumikalapács aminek nem repül el a feje

Sajnos folyamatosan problémáink voltak a legkülönfélébb gumikalapácsokkal, oly annyira hogy be is szüntettük egy időre a forgalmazásukat.

Kimondottan és fokozottan igaz volt ez a kompozit nyelű darabokra, lett légyen az bármely márka, ahol a gumi fej rá volt ragasztva a kompozit nyélre.

A fő probléma pont a konstrukcióban volt, ugyanis a kompozit nyél kemény anyaga, és a gumi fej közötti ragasztást nem tudták jól megoldani. A két anyag eltérő mozgása miatt a műgyanta ragasztó elrepedt, és elengedett, és a fej elrepült. Jobb esetben a felhasználó még időben észre vette a dolgot, rosszabb esetben akár komolyabb kárt is okozhatott.

Örömmel jelentem,hogy ez a hiba immáron megszűnt.

Igazából Kolombusz tojása, hiszen csak rá kellett jönni egy apróságra, mely megoldást az alábbi képen mutatok:

Ez tuti hogy nem repül sehova!

Nagyon egyszerű volt a megoldás, mi szerint a kalapács feje, magából a nyélből, azzal azonos anyagból, egyben lett leöntve, és arra öntötték rá a gumi burkolatot.
Ezzel egy erős, megbízható kalapácsot kaptunk, és a fej gumi burkolata elég vastag ahhoz. hogy valós gumi kalapácsként tudjuk azt használni.





Kinézetre kívülről teljesen olyan mint a többi, de belül sokkal jobb!

A kalapácsot azonnal több méretben, 50, 60, 70 mm-es méretben, fehér és fekete gumi fejjel is lehet kapni.

A különböző méreteket és színeket alábbi cikkszámokon találják meg:
fehér 70 mm 8811114
fehér 80 mm 8811115
fekete 50 mm 8811101
fekete 60 mm 8811103
fekete 70 mm 8811104
fekete 80 mm 8811105

Még nem került fel az összes kivitel az áruházunkba, de a feltöltés folyamatos.

Ezzel a megoldással megszűnt az a gond, hogy a kalapács feje elrepül, ezzel esetleg kárt, de mindenképp bosszúságot okozva a használónak és környezetének.


Tisztelettel Műhelynet szerszámbolt és webáruház




2016. június 1., szerda

Edzés pöröly kalapáccsal

Manapság újabb és újabb, szinte naponta megjelenő edzés programok látnak napvilágot.

Mirét van ez ?

A modern ember nem dolgozik fizikailag közel sem annyit mint valamikor. Nyugodtan kimondhatom, hisz magam is így élek, sok tízmillió földi társammal. A gépek elvették a mozgás szükségességét.
Mit csinálunk ?
Edző terembe járunk, vagy "csak" futunk, mozgunk, ha megtehetjük, és ha van rá késztetésünk.

Magam sok évig sportoltam, sok mindent kipróbáltam.

Hogy ne szaporítsam a szót, több mint 20 évig nyomtam a sportok ilyen vagy olyan ágait, jól éreztem magam.
Igen, de jött a család, az állandó munka, és elmaradt a mozgás.

De azért az irányzatokat új "találmányokat" figyelemmel követem.
Egyik ilyen új edzés forma a pöröly kalapácsos edzés.

Miért írok erről ?

Mert ez bármennyire is újnak van nevezve, koránt sem új találmány, mint annyi társa is, ez is több száz ha nem ezer éves múltra tekint vissza.

Talán sokan emlékeznek még, már a 60-as években a bokszolókkal, birkózókkal fát vágattak fejszével. A munka, erősít, kitartást növel, a mozdulat a testnek természetes, az egész testet edzi. Erre most új lett ... Papp László ( személyesen mindig Laci bácsinak szólítottuk )  is így lett világbajnok, majd később edzőként is így dolgozott, szegényt meg is szólták, hogy maradi, erre most új lett ez az edzés... de hát sokszor fedezzük fel ugyanazt, ébredünk rá, hogy milyen jó is amit már szinte elfeledtünk.

Néhény idézet a témában :

Ragadj meg egy óriási kalapácsot és meglátod, ez nem pusztán remek stressz levezető, de egy szuper erőnlét és állóképesség fejlesztő eszköz is!
A legerősebb emberek közül sokan bizony soha életükben nem tették be a lábukat egyik edzőterembe sem. Ők általában hegesztők, farmerek, szóval kétkezi munkások, akik egész életükben hatalmas súlyokat emelgetnek, gyorsan és roppant hatékonyan. Nem csoda tehát, hogy az intenzív kalapácslendítés egy remek módja az állóképesség fejlesztésének. Sőt, ezen kívül még egy igazán élvezetes edzésmódszer is!

Sokan talán kételkedve, esetleg mosolyogva fogadják a tényt, hogy egy kalapáccsal is komoly és intenzív edzést lehet tartani. A fitnesztermek gépkínálata mellett, valóban meglepő lehet, hogy valaki inkább egy traktorgumit püföl egy hosszú nyelű kalapáccsal és ettől várja a fejlődést. A gym kalapács pedig igenis nagyon hatékony. A legkomolyabb sportolók is használták, használják, mert olyan előnyökkel jár a vele való edzés, amit edzőtermi gépeken nem lehet elérni. 

Na de a lényeg, ha már szerszám témát viszünk.

Egyik barátom aki kettlebel, clubbel edzést visz, és a többi un. hagyományos mozgásokhoz visszatekintő edzésekben is járatos, kipróbálta egyik kalapácsunkat, nevezetesen ezt :





Igaz, hogy nem edzésre, hanem munkára termett, de a próbák alatt kiderült nagyon jó a kialakítása még akkor is, ha a fej két fele egyébként eltérő formájú.

Mivel általában nagy méretű teherautó vagy inkább tarktor gumit ütnek vele, tulajdon képpen a fej forma nagyjábol el is hanyagolható.

Így aki ki akarja próbálni ezt a mozgás formát, esetleg helye, lehetősége is van rá, ne késlekedjen, álljon neki.
Fontos, hogy mint minden edzést ezt is megfelelő módon végezzék, lehetőleg az első néhány alkalommal szakértő segítség igénybe vételével.

Tisztelettel:

Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és webáruház


2015. szeptember 27., vasárnap

Bármi csak üssön !

A kalapácsokról esett már szó, de gyakorlatilag mindegy is hogy néz ki, ha egyszer kell.

Mottó :
"szükség esetén bármilyen eszköz kalapáccsá válik"

Most egy alap ötlet több variációját mutatom meg, már ami a szükség-kalapácsok egy szeletét mutatja be, víz szerelő képesítéssel alkotva szabadon...

Az alap koncepció :
néhány maradék fitting, T elágazó, lezáró csavar, közcsavar, némi cső és kész is a megfelelő ütő szerszám. Mivel összeállítása menetes, így a fejeket szükség szerint más kialakításúra lehet cserélni, akár pót fej készlet előzetes legyártásával igen sok oldalú ütő eszközünk lehet :


Némi jobbítás, és szebb is lessz, ha befonjuk a nyelét. Itt már csukló pántot is találunk, valószínűleg az alkotó gondolt a szabadban eltöltőtt időre, talán éppen geológiai kutatásokra. A hosszú nyél miatt vasúti kocsik kerekének vizsgálatakos is jól jöhet.


Speciális különböző kialakítású fej a két oldalon, minden bizonnyal különleges felhasználásra. Az egyik fej egy csavar, melyet elhasználódás esetén könnyebben cserélhetünk, vagy az ütés nyéltől való távolságát allíthatjuk vele. Bár ennek a világon semmi gyakorlati haszna nincs, egyszer biztos jó lehet valamire.


Újabb speciális kialakítás, mert a kalapács nyélben egy négyszög kulcsot helyezett el az alkotó. Itt a kalapácsnak több jelentősége is van. Egy részt T kulcskén funkcionál, más részt, ha a nyitandó csap nem működik, egyszerűen szét lehet verni az egészet.



Maradok tisztelettel :
Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és webáruház.



2015. augusztus 28., péntek

Kalapács mint a legegyszerűbb szerszám

Kalapács, a legegyszerűbb szerszám
A kalapács az egyik legegyszerűbb és egyben legrégibb szerszámunk.

Már az ősember elkezdett használni ütő szerszámot, azaz mondhatnánk egy fajta kalapácsot. Ezt hívták marokkőnek, szakócának ( kőbalta ), bunkónak de a lényeg, hogy ütni lehetett vele.

Mára ez az egyszerű szerszám is olyan külön fejlődési pályát írt le, ami szükségszerű volt a technika fejlődésével, a szakmák specializálódásával, és finom szétválásával.

Előbb a kézi szerszámok alakultak ki többé-kevésbé azonos irányban, kis kitérőkkel, később megjelentek a gépi kalapácsok is, közben kialakult a kalapács legtudósabb használóinak szakmája a kovács, és ötvös ( azaz a fémműves ) mesterség, és a kalapács lett a munkás mozgalom egyik fő jelképe is, mint legáltalánosabb szerszámunk.

sarló-kalapácsos ( Rákosi ) címerkalapács szoborbakalapács mint szobor

Gépész vagy vasas szakmák tanulói jól emlékezhetnek arra, hogy a szakmai gyakorlat sok esetben kalapács fej készítéssel kezdődött. Anno nem szerettük, pedig nekem is meg van a magam készítette kalapács, sikattyú, párhuzam szorító, fűrészkeret, és meg kell mondjam legjobb szerszámaim közé tartoznak még mindig. A kalapács készítés elsőre nem véletlen választás. Pontos kialakításához meg kellett ismerni az alapvető szerszámok használatát, pontosan kellett mérni, fúrni, marni, fűrészelni, reszelni. A kalapács fején van lyuk ( furat ), ív, sík, szögben záródó él, minden ami csak lehet. Még a nyelezés is külön tudomány, kezdve a nyél kialakításától az illesztésen át az ékelésig. A kalapcs fej jó kialakítása alap a jó munkavégzéshez.

A kalapács anyaga.

Nyele általában valamilyen fa vagy újabban kompozit műanyag, azaz több anyagból „összegyúrt” műanyag. Üvegszálas, szén szálas, vagy más erősített anyagról beszélhetünk. Fa nyél esetében általában fenyő, kőris, dió vagy bükk nyelet használunk, fenyőből is van több minőség, pl a hickory egy magasabb minőséget képvisel. Lehet fém nyelű is, akár a fejjel egybe öntve ( monobolck kalapács ).
Általánosan elmondható, hogy szerszám nyélnek a különböző fa fajták északon ( Kanada, Finnország ) növő példányait jobb használni, mert a hideg égöv miatt az lassabban nő, anyaga tömörebb, erősebb, hasadásra, repedésre kevéssé hajlamos.
Fa vagy műanyag ( kompozit ) nyél esetén találhatunk a kalapács feje alatt nyak védőt is akár fémből, akár műanyagból, ez a mellé ütések esetén védi a nyelet a legsebezhetőbb ponton.

A kalapács feje sokkal több anyagból lehet.
Alapvetően valamilyen fém, illetve leginkább vas anyag. Ez lehet kovácsolt vagy öntött, gyengébben vagy erősebben ötvözött, keményebb vagy lágyabb. Egyéb fémek : alumínium, réz, bronzok, speciális ötvözetek, ólom, rozsdamentes acél. Anyagai között megtaláljuk még a fa, műanyag, gumi különböző keménységű fajtáit is.

A kalapácsokat csoportosíthatjuk még súly, nyél hossz, fejforma kialakítás, esetleg szakma, vagy más különleges kivitel szerint.
Szinte felsorolni is nehéz hány féle kialakítás jöhet szembe. Lakatos, illesztő, domborító, zömítő, visszarúgás mentes, kőműves, és ki tudja még mi. Vannak egészen speciális kalapácsok is, amiket egy bizonyos tevékenység, vagy igény hozott létre, mint az üvegező, salakoló, szikramentes, palázó, stokkoló, szobrász, üvegtörő, orvosi, sziklamászó, szeghúzó kalapács.

Áruházunkban is nagyon sok kalapácsot talál.

Sőt ! Van nem létező kalapács is, ez az üvegdomborító kalapács. Jól megfér a reszelőzsírral, és a „fájront” kulccsal egy polcon…

Lehet még nyelezett ( ahol a kalapács nyele külön kerül beillesztésre a fejbe ), vagy monoblock ( ahol a kalapács feje és nyele egy anyagból együtt kerül kialakításra, azok nem szétválaszthatók ) kalapács is.

Legáltalánosabban ismert a lakatos kalapács, általában, ha kalapácsra gondolunk ez rémlik fel előttünk. Talán nem is kell ismertetni, annyira tudja mindenki, mert ez „a” kalapács.
Gyakorlatilag bármilyen méret általánosan használatos a 10 dekástól a 10 kilósig. A fej anyaga lehetőleg jó minőségű kovácsolt acél legyen.


Illesztő kalapácsot használunk érzékeny, sérülékeny alkatrészek ütésére, fő ismérvük, hogy az ütött alkatrész anyagánál jóval lágyabbak, így abban nem tudnak ( vagy csak nehezen ) kárt tenni. Lehet műanyag, fa, ólom, alumínium.

Domborító, zömítő, simító kalapácsok. Kimondottan a lemez lakatos szakmák szerszámai, nevükből adódó tudással, céllal. A domborító kalapács feje általában gömb végű, több méretben. A zömítő kalapács lemez megmunkálásánál kell, a kisebb hullámokat összehúzni, a lemezt zömíteni. Simító kalapács nagy méretű és kis rádiuszú, vagy síma fejjel rendelkezik, hogy az ütés egyszerre minél nagyobb felületet érjen, súlya általában kicsi.

Nem a lakatosok szerszáma, de közismert, és általános használatúak :
Szeghúzó kalapács ácsok fával dolgozók szerszáma, szegezésre, vagy a rossz helyen lévő, esetleg elgörbült szeg kihúzására való.
szeghúzó kalapács
Vakolat leverő kalapács egyik végén éles résszel ( mint egy kis fejsze ), hogy vakolatot minél könnyebben lehessen a tégláról leválasztani, kőműves kalapács hasonlít a vakolat leverőre, de lehet rajnai, vagy berlini típusú, az él szögétől és kialakításától függ, ezek inkább az építő anyagok ( tégla, kő ) alakítására valók.
Vakolat leverő ( általános kőműves ) kalapács:
kőműves kalapács
Rajnai kőműves kalapács :
rajnai kalapács
Berlini kőműves kalapács :
berlini kalapács

Palázó kalapács melynek a fejen egy hegyes lyukasztó van, amivel a palán lyukat lehet ütni, így felszegezve azt, a fej alatt általában egy él is ki van alakítva, ezzel a pala darab ( ásvány paláról beszélünk ) formája is kialakítható.
palázó kalapácspalázó kalapácspalázó kalapács
Fafaragó, szobrász kalapács amely fa anyagú fej, fa nyéllel, és a feje henger formájú ( mint egy kézi gránát ), ahol a henger palástjával ütünk. Bunkónak is hívják.
nagybunkó
Gyakorlatilag elmondható, hogy minden feladatra lehet külön speciális kalapácsot találni, igaz viszont az is, hogy Murphy szerint szükség esetén minden szerszám kalapáccsá válik.

Érdekességek még :
Pöröly fejű cápa, amely a „dupla fejű” kalapácsról a pörölyről kapta nevét.
Kalapácslakk egy festék fajta, száradás után olyan a felülete, mintha kalapáccsal ütögették volna össze azt. Leginkább a régi festett TUTO vagy TUTUS lakatokról ismert.

Még egy különleges kalapács kapjon helyet itt. 
Kalapács József a Magyar rockélet kiemelkedő és ikonikus alakja :
Kalapács József


Végére maradt az általános intelem : kalapácsot kalapáccsal nem ütünk ! Ez leginkább az általános vas anyagú kalapácsokra vonatkozik, és oka, hogy a két kalapács összeütésénél kis leváló darabok repülhetnek szét, ami éle és nagy sebessége miatt komoly sérüléseket okozhat, még akkor is ha éppen nem szemet talál.
Másik fő dolog a kalapács karban tartása, hisz ez is elhasználódik. Szükség esetén a szétverődött fejet alakítsuk újra, reszeljük, vagy köszörüljük formára ha „tarajos” lett, nyelét cseréljük, vagy ékeljük fel, ha szükséges.

Úgyhogy a kalapács, mint a legegyszerűbb és talán legrégebbi szerszámunk, nem is olyan egyszerű.

Maradok tisztelettel az önök szolgálatában

Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és webshop