Mirét van ez ?
A modern ember nem dolgozik fizikailag közel sem annyit mint valamikor. Nyugodtan kimondhatom, hisz magam is így élek, sok tízmillió földi társammal. A gépek elvették a mozgás szükségességét.
Mit csinálunk ?
Edző terembe járunk, vagy "csak" futunk, mozgunk, ha megtehetjük, és ha van rá késztetésünk.
Magam sok évig sportoltam, sok mindent kipróbáltam.
Hogy ne szaporítsam a szót, több mint 20 évig nyomtam a sportok ilyen vagy olyan ágait, jól éreztem magam.
Igen, de jött a család, az állandó munka, és elmaradt a mozgás.
De azért az irányzatokat új "találmányokat" figyelemmel követem.
Egyik ilyen új edzés forma a pöröly kalapácsos edzés.
Miért írok erről ?
Mert ez bármennyire is újnak van nevezve, koránt sem új találmány, mint annyi társa is, ez is több száz ha nem ezer éves múltra tekint vissza.
Talán sokan emlékeznek még, már a 60-as években a bokszolókkal, birkózókkal fát vágattak fejszével. A munka, erősít, kitartást növel, a mozdulat a testnek természetes, az egész testet edzi. Erre most új lett ... Papp László ( személyesen mindig Laci bácsinak szólítottuk ) is így lett világbajnok, majd később edzőként is így dolgozott, szegényt meg is szólták, hogy maradi, erre most új lett ez az edzés... de hát sokszor fedezzük fel ugyanazt, ébredünk rá, hogy milyen jó is amit már szinte elfeledtünk.
Néhény idézet a témában :
Ragadj meg egy óriási kalapácsot és meglátod, ez nem pusztán remek stressz levezető, de egy szuper erőnlét és állóképesség fejlesztő eszköz is!
A legerősebb emberek közül sokan bizony soha életükben nem tették be a lábukat egyik edzőterembe sem. Ők általában hegesztők, farmerek, szóval kétkezi munkások, akik egész életükben hatalmas súlyokat emelgetnek, gyorsan és roppant hatékonyan. Nem csoda tehát, hogy az intenzív kalapácslendítés egy remek módja az állóképesség fejlesztésének. Sőt, ezen kívül még egy igazán élvezetes edzésmódszer is!
Sokan talán kételkedve, esetleg mosolyogva fogadják a tényt, hogy egy kalapáccsal is komoly és intenzív edzést lehet tartani. A fitnesztermek gépkínálata mellett, valóban meglepő lehet, hogy valaki inkább egy traktorgumit püföl egy hosszú nyelű kalapáccsal és ettől várja a fejlődést. A gym kalapács pedig igenis nagyon hatékony. A legkomolyabb sportolók is használták, használják, mert olyan előnyökkel jár a vele való edzés, amit edzőtermi gépeken nem lehet elérni.
Na de a lényeg, ha már szerszám témát viszünk.
Egyik barátom aki kettlebel, clubbel edzést visz, és a többi un. hagyományos mozgásokhoz visszatekintő edzésekben is járatos, kipróbálta egyik kalapácsunkat, nevezetesen ezt :
Igaz, hogy nem edzésre, hanem munkára termett, de a próbák alatt kiderült nagyon jó a kialakítása még akkor is, ha a fej két fele egyébként eltérő formájú.
Mivel általában nagy méretű teherautó vagy inkább tarktor gumit ütnek vele, tulajdon képpen a fej forma nagyjábol el is hanyagolható.
Így aki ki akarja próbálni ezt a mozgás formát, esetleg helye, lehetősége is van rá, ne késlekedjen, álljon neki.
Fontos, hogy mint minden edzést ezt is megfelelő módon végezzék, lehetőleg az első néhány alkalommal szakértő segítség igénybe vételével.
Tisztelettel:
Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és webáruház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése