2016. május 26., csütörtök

Kézmosó mint fizető eszköz

Érdekes jelenségre hívták fel a figyelmem minap, amikor egyik ügyfelünk vidéken járva az alábbi jelenetre lett figyelmes.

Egy vidéki kis faluban kereste az előre foglalt szállása felé vezető utat, de kissé eltévedt.
Mit csinál ilyenkor a tapasztalt utazó ?
Természetesen 3 helyre fordulhat biztosan :
1. megnézi hátha valahol lát egy postást, ő mindenkit ismer.
2. a templom torony messziről látható, a parókián mindig van valaki aki ismeri a falut, a környéket
3. bemegy az első kocsmába, ahol a vendégek és akár  a kocsmáros szintén mindent tudnak a falu életéről.

Utazónk ez utóbbit választotta, és a hely kocsmába ( más megfogalmazás szerint könyvtárba, vagy művelődési házba ) tért be az út mellett tudakozódni.

Itt tapasztalt egy érdekes dolgot, aminek kapcsán írásom is keletkezett.

A pultnál állva éppen a pultos magyarázta némi vendég segítséggel a célhoz jutást, amikor is egy vendég a dolgos hétköznap keletkezett szomját oltandó mellé állt, kikérte a megfelelő mennyiségű orvosságát, de fizetéskor nem készpénzt, hanem "ultra derm" kézmosót vett elő a szatyrából 8-10 dobozzal.

Ismerősünk kissé meglepődött, és egy részt időhúzás, más részt a jó idő okán kért egy jó hideg alkohol mentes dobozos sört amit a pult mellett leülve elszopogatott. Amikor a pult kis időre szabaddá vált, megkérdezte a pultost, jól látta-e az adásvétel alapját, mi szerint kézmosóval fizetett a vendég.

A pultos elmondta, hogy a kézmosó arrafelé szinte hivatalos fizető eszköz, a szomszéd városban lévő nagyüzem ellátja a dolgozóit minden kötelező eszközzel munkaruhával, bakanccsal, e mellett wc papírral, kézmosóval is. Amikor a nevezett juttatások kiutalása történik, náluk is megszaporodik az ilyen csere üzletek mennyisége, hisz a környéken több gazdaság működik, néhány autó és gép javító vállalkozás is van a faluban, ezek jó felvevő piaca a kézmosónak, neki pedig mint kocsmárosnak teljesen mindegy, hogy az eladott alkohol mennyiség ellenértékét milyen úton szerzi meg.

Arról természetese nem esett szó, hogy a nevezett kézmosóra tesz-e némi hasznot, ezt vendégünk nem is firtatta.

Informátorunk ezen tudás birtokában elköszönt, és folytatta útját megérdemelt pihenése felé, de az eset érdekessége nem hagyta nyugodni, azt megosztotta velünk, és mi ez úton a nagyközönséggel.

Tisztelettel

Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és webáruház


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése