Ezek itt profi súlyzók, komoly tervezéssel, ezért jól kezelhetőek, felület védelmük hosszú ideig kitart akár mostoha körülmények között is, jól variálhatóak, több méretben ( súlyban ) elérhetőek, akár színes, akár egyszerű vagy éppen krómozott és általában csúszás mentes fogó felülettel.
Mi kell egy súlyzó összeállításához ?
Kell egy nagyjából egyenes "vas darab", rúd vagy cső
Kell 1, 2 vagy több olyan súly amit erre a vas darabra teszünk.
Szabatosabban fogalmazva.
Kell egy rúd, mérettől függően egy vagy két kezes súlyzóhoz, a méretet le tudjuk venni akár maunkról is.
Kellenek súlyok a rúdra, és kell ezek valamilyen rögzítése.
Beszerzési forrásnak ilyen hely is tökéletes lehet :
Anno a munkahelyünkön nem volt gond, mindig volt megfelelő méretű hulladék anyag, ezekből készítettünk súlyokat. Mostanság a cégek jobban figyelnek ezekre ( természetesen ) és a hulladék anyagok ára is időnként igen magasra szökik.
Mivel azonban az autós szakmában vagyunk, több megoldás is kívánkozik erre, amit alább el is árulok.
Felépítésük :
1. A rúd
A rúdja alapvetően tömör anyag legyen ( hiszen ettől lesz rúd a cső ), mindjárt legyen ebben is súly. Ha rúd akkor gömbvas, beton vas, egyéb kerek "dolog", de akár lehet cső is, ez esetben lehetőleg húzott és vastag falú, hogy a nagyobb erőket is kibírja.
Vastagsága:
A rúd vastagsága legyn olyan, hogy azt kényelmesen meg tudjuk fogni, jellemzően azt mondhatnám, hogy egy kezes súlynál a seprő nyélhez közelítő vagy kicsit vastagabb, két kezes súlynál lapát nyél vastadságú az ideális, de kinek-kinek más is lehet, kéz mérettől függően.
Honnan?
Bármilyen kör keresztmetszetű anyag lehet jó. Autó alkatrészek közül stabilizátor rúd, első vagy hátsó féltengely, lengőkar támasztó rúd, már nem használt bukócső egy darabja, kormány oszlop, amit találunk, és vastagsága, hossza megfelelő. De ha otthon éppen horganyzott víz vagy fekete gáz cső van elfekvőben az is nagyon jó lesz.
2. A súlyok
Ez egy kicsit nehezebb kérdés, mert célszerűen a súlyok vas tárcsák, tehát kör keresztmetszetűek, tömörek, és változó méretűek. Viszont itt sincs nagy baj.
Mérete:
Igazából mindegy, csak párosával legyenek, kivéve az egy súlyos, egy kezes súlyzókat. Ha egy kezes súlyzót készítünk kisebbek, ha két kezest, akkor az átmérő nem nagyon számít, sőt jobb ha nagyobb is a méret.
Honnan?
Kisebb súlyokat személy autó féktárcsákból, fékdobokból, nagyobbakat autó motor lendítő kerekekből készíthetünk, vagy akár teherautók hasonló darabjaiból. Ez utóbbi lehet egy már nem használható motorkerékpár vagy autó pótkerék is, a gumija betonnal kiöntve, vagy éppen vízzel "felfújva" is. Itt a méretekkel, súlyokkal is tudunk variálni.
3. A súlyok rögzítése:
Hegsztés.
Alap esetben, és ha éppen más nincs kéznél hegesztünk mindent mindenhez.
Előnye, az egyszerűség és biztos tartás.
Hátrána, hogy nem tudjuk variálni, megváltoztatni a súlyokat
Csapszegezés.
A rudat kifúrva rugós csapszeggel, átmenő csavarral is tudjuk a tárcsákat rögzíteni. Ez estben számítanunk kell azza, hogy a tárcsák lötyögnek, forognak a rúdon, sokszor ez nem kényelmes, és esetleges újj vagy bőr becsípődéssel balesetet is okozhat.
Menetes rögzítés.
Ha mód van rá, és mindenképp cserélgetni akarjuk a súlyokat, lehetőleg válasszuk ezt. Hátránya, hogy gép igényes a menet vágás, és megfelelő anyát is kell találnunk hozzá. Előnye, hogy a tárcsák mérete, vastagsága, száma nem befolyásló tényező, mindig szorosan tud tartani.
Kikerülhető a menet készítés, ha a rúd nem rúd hanem cső, és abba egy menetes szárat hegesztünk, a megfelelő alátétekkel és anyákkal ellátva. Mindenképp minimum 20 mm-es menetben gondolkodjuk egy kezes, és nagyobb átmérőben két kezes súlyzóknál.
Mindegy melyik megoldást választjuk lényeg, hogy a súlyok célszerűen nem mozoghatnak a rúdon, nyélen.
4. A kialakítás.
Egy kezes egy súlyos súlyzó.
Alapvetően a csokló és alkar, valamint a váll, tricepsz, lapocka edzésére szolgál. Két súlyosból is készíthető az egyik oldal elhagyásával, de ha bele gondolunk ez célszerútlen, a rúd végek kialakítása miatt. Ha ilyet készítünk, maradjunk annál, hogy az ne két súlyos súlyzóból legyen vissza butítva. Lehet egy darab tömör rúd is, vagy éppen egy kalapács.
Ez egy csőkulcs-ród-súly kombó, jo megoldás.
A szorítás kipuffogó bilinccsel is megodlható. Kicsit esetleg macerás a megbontása, de jó megoldás.
Egy kezes két súlyos súlyzó.
Klasszikus darab, egyszerű megoldás, minden egy kezes vagy páros kezes gyakorlathoz jó, itt éppen betonból.
Két kezes súlyzó.
Csak két kézzel használjuk ( ha nem vagyunk erőművészek, vagy nagyon gyakorlottak ). Emelés, húzás, guggolás, sok mindenre használható. Nagy súlyoknál komoly odafigyelést gényel, sok esetben csak segítővel hasznájuk, a használat közben komoly lehet a sérülés veszély is.
A képen a súlyok láthatóan mozogni, csúszkálni is tudnak, a súly furatának csökkentéséhez jó ha mindjárt keresünk kerék agyat is a féktárcsákhoz, ezzel a súlyt is növeljük. Egy agyra több tárcsát is rögzíthetük.
Különleges / nagyon házi kialakítások.
Ha eltekintünk attól az egyszerű ténytől, hogy a súlyzók anyaga alapvetően és szükség szerűen vas, akkor sok más anyagból is készíthetünk ilyen eszközöket, persze mindegyiknek meg van a maga hátránya is, némi előny mellett.
Beton súlyzók.
A rudak végére bármilyen forgás testet utánzó formából önthetünk súlyokat, lehet ez virág cserép, vödör, vagy éppen egy étrend kiegészítő edénye, de egy vas fékdob súlyát is növelhetjük így.
Ne feledjük a beton igen törékeny, tehát hosszú élettel ne nagyon számoljunk, viszont olcsó...
Fa súlyzók.
Redneck súlyzóknak is hívják. Lehet egy kezes,két kezes, lehet rudas, vagy "madzag" fogós.
Sajnos a fának kicsi a sűrűsége az egyéb megfelelő anyagokhoz képest, így nagy méretekben kell gondolkodnunk. Viszont ha tüzelőt vágunk, találhatunk megfelelő méretet a fa kupacban, ez is "ócsó" megoldás lehet. Ha már nem kell, akkor pedig lesz belőle meleg a kályhában...
Bármi más...
Súlyokat készíthetünk egy erős anyagú kisebb vagy nagyobb zsákból, azt homokkal, acél vagy más soréttel, kis méretű használt csavarokkal töltve, Kézbe, hátra, vállra véve, füllel, vagy a nélkül. "Játszhatunk" beton kefnivel, kővel, cementes zsákkal. Igazából mindenből lehet súly, ha akarjuk, és érzünk elég késztetést arra, hogy használjuk azt.
Jó munkát és edzést kívánva maradok tisztelettel
Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és webáruház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése