Gondolataim a használt autógumi feldolgozásáról

Már évtizedek óta komoly, és azóta egyre növekvő probléma az egész világon a használt gumik kérdése.

A feldolgozás energia és beruházás igénye, az ipar hozzáállása a reciklált gumi alapanyaghoz, és sok más probléma mint hátráltató erő a megfelelő feldolgozó háttéripar kialakulásában.

Magam már igen régen foglalkozom gondolatban a gumi feldolgozás kérdésével, persze csak elvi síkon, hiszen sem az anyagi erő, sem a megfelelő technológia nem áll rendelkezésemre.

Egy kis családi visszatekintés.

Édesapám, aki amikor a Csepeli Hőerőmű és Szolgáltató Közös Vállalat ( anno Csepeli hőerőmű ) igazgatója volt, már műszaki igazgató korában meglátta az ezen iparban rejlő lehetőségeket.
A gondolatot tett követte, egészen odáig, hogy az USA egyik gépgyártójánál is látogatást tettek, és átvették a felépíthető komplett feldolgozó gépsor dokumentációját.
Hely a csepeli gyárban lett volna bőven, és meglehetősen olcsón.
Elkezdtek gondolkodni, hogy is lehetne megvalósítani az ötletet.
Az állami hajlandóság meg lett volna rá, még a környező országok egy része is örömmel vette volna egy nagy, akár napi minimum 200 tonna kapacitású ilyen üzem megépültét, a hely a Csepel művekben adott volt, pénz is lett volna rá, de sajnos mint oly sokszor, egy apró kérdés döntötte el, hogy legyen vagy ne legyen beruházás.
Mivel állami támogatás nem volt igényelhető az üzemeltetésre, uniónak meg akkor még hírét sem hallottuk, így az sem támogatta volna, a beruházás után önfenntartóvá, illetve komolyan nyereségessé kellet volna válnia a rendszernek. Ez még a 80-as évek közepe felé volt.

Apám nagy koponya volt, és értelmes emberekkel ült össze a terv kidolgozásának.

Sajnos a végén a beruházás minden pozitív oldala ellenére nem jött létre, ennek pedig egy oka volt, a folyamatos napi minimum 150-200 tonna alapanyag beszállítása. Akkori technológiával, a szállító eszközök fejlettségével, a begyűjtő lánc hiányával, a törvényi háttér hiányosságaival, ez nem volt megoldható, még akkor sem, ha akár a vasúti elérést beleszámítjuk. Még mai ésszel is elég necces egy ilyen mennyiség, főleg, hogy egy ilyen üzem lehetőleg a nap 24 órájában, az év minimum 300 napján dolgozik folyamatosan. Kisebb volumenben pedig nem lett volna érdemes gondolkodni.

Beláthatjuk, hogy a közelben, könnyen elérhető alapanyag mennyiség igen gyorsan elfogyott volna, a további beszállítások költsége pedig igen csak megemelte volna az általános ráfordított összegeket, tehát alapból a közeli és távolabbi alapanyag beszállítása, és nagy mennyiségű depózása lett volna szükséges.

Mi lehetett volna a megoldás?
Mai ésszel könnyen látható, hogy megfelelő nemzetközi összefogással a projekt szinte játszi könnyedséggel üzemeltethető lett volna.

Miért is?

Mert minden európai ország érdeke lett volna, hogy a keletkező gumi hulladéktól megszabaduljon, ez alapvető környezetvédelmi, és egészségügyi érdek is, nem beszélve a kettős gazdasági haszonról. Egy részt a hulladék megszűnése, más részt olcsó ipari alapanyag elérése.
Ezek az országok megfelelő koordinálás mellett folyamatosan saját költségükön beszállíthatták volna a kitermelt, vagy keletkező hulladékot, a helyett, hogy mint ahogy több országban is történt, egész völgyeket töltöttek volna meg azokkal a természetben.

Sajnos akkoriban semmilyen ilyen irányú komolyabb hajlandóság nem volt rá sehol.

Később amikor fuvarozásból éltünk, elgondolkodtam, miként lehetne az autónk ( autóink ) állásidejét csökkenteni.

Pontosan tudjuk, ha az autó nem dolgozik, akkor csak veszteséget termel, hiszen vannak olyan költségek, amik nem függnek a futásteljesítménytől, így pl a kezelők bére, súlyadó, amortizáció ( ez részben ), és még pár tétel a költségekből. Ha azonban a gép csak annyit dolgozik, hogy ezeket a költségeket kitermeli, akkor már beljebb vagyunk, mert legalább nullás a szaldó, nem minuszos, és az egyéb, egyébként meglévő munka ugyanúgy termeli a hasznot csak éppen több marad belőle.

Ezen okfejtés után megálmodtuk, hogy a 2000-es évek elején újra felmerülő használt gumi problémára reagálva, be kellene indítani azok begyűjtését, mely valljuk be a mamai napig nem jól megoldott, minden törvény és szabályozás ellenére sem.

Kiszámoltuk, megálmodtuk, a szaldó pozitív nullára jött ki, tehát érdemes lett volna csinálni..
De!!
Hiába írtam bárhova, kértem meghallgatást a legfelső kormányfórumoktól is ( természetesen alulról kezdtem, és haladtam a környezetvédelemben felelős minisztérium felé,) sehol meg sem hallgattak, nem érdekelt senkit a dolog.
Pedig az államnak vagy hatóságoknak nem került volna pénzébe, egy engedélyre lett volna szükségünk a begyűjtéshez és szállításhoz, mert egyébként nem raktároztunk volna. Tárgyaltunk olyan önkormányzattal, aki pénzzel is támogatta volna a határában keletkezett gumi hegyek eltüntetését.
De nem tudtunk senkihez közel kerülni, és hónapokig egy lépést sem sikerült tennünk.
Sőt!
Nak sokkal rá rá, egy tollvonással az addig üzemelő két legnagyobb gumifeldolgozó engedélyeit egyik napról a másikra bevonták.
Szép mi??

És az egész rendszer a mai napig nem működik jól, a begyűjtés és feldolgozás nem megy, kevesebb mint 50% a visszagyűjtés, a feldolgozás meg üzletileg hanyatlik.

Csak csöndben jegyzem meg, hogy a termékdíj bevezetésének egyik fő indoka a veszélyes hulladék begyűjtés és feldolgozás támogatása, finanszírozása volt, de ebből gyakorlatilag semmi nem valósult meg, a kötelező befizetésen kívül.

Szóval hogyan csináljuk, ha nem hagyják?
Máshol tudják, csinálják, működtetik, bár sajnos a legtöbb országban még csak el sem kezdték, de ezt megint csak nemzetközi összefogással meg lehetne oldani. Csak akarat kérdése lenne.

De hát itt tartunk, belefulladunk a sok mocsok mellett a gumiszennyezésbe is, pedig magas értékű nyersanyag, drága adalékokat kiváltó ipari alapanyag amiről beszélünk.

Tisztelettel
Bálint Balázs szerszámspecialista
www.muhelynet.hu

Különben megy vasba!

Látom, olvasom a hirdetéseket a közösségi oldalakon, hirdető helyeken, hogy gépet, alkatrészt, akár autót hirdetnek az alábbi szöveggel:

Eladó bizbasz 123456 Ft-ért, ha nem megy el, megy vasba.

Na most ezzel elég sokszor van bajom.

Ugyanis, ha valami eladó, annak legyen normálisan kiírt ára. Ez alap, és nem nagy dolog, igaz általában ( bár nem mindig ) teljesül is ez a kívánalom.
Ha azonban odaírom, hogy különben megy vasba, akkor miért van beárazva az a dolog a kilós árának a sok tízszereséért, akár százszorosáért?
Mert madj valaki elhiszi hogy tényleg kidobják vasba mondhatni fillérekért, és inkább megmenti?
Na ne vicceljünk már!!

Pl legutóbb egy speciális gép ( célgép ami az építési célján kívül semmire sem jó ) lett így meghirdetve 60.000 Ft-ért. A gép súlya bőven becsülve max 200 kg. Na jó legyen 250, de kis gépről van szó. A kilós ára manapság kb 50 Ft ( nem adagolható vegyes acél hulladék ), ez 12.500 t-ot jelent.
Ha szétbontom és úgy válogatva viszem be, akkor kb plusz 2-3000 Ft jön be, de ebbe már elég sok munkát bele kell tenni.
Tehát a különbség több mint négyszeres a kért és jósolt vas ár között.
Miért is?

Tehát ha valaki úgy hirdet, hogy különben megy vasba, kérje a kilós ár környékét, vagy kicsit ( és tényleg csak kicsit többet ) ezzel több legyet is üt egy csapásra.

Megkapja azt az árat, vagy kicsit többet, mint amit a zúzda adna érte, de nem került munkába, fuvar költségbe, stb.
Segít valakin akinek kellene a cucc, de esetleg nem tudja megfizetni azt az árat amit egy alkatrész, vagy gép kereskedő kérne.

Jellemzően azok a dolgok vannak így meghirdetve amik totálisan fölöslegessé váltak, vagy nincs valós piacuk, csak nagyon kis réteget érinthet, esetleg útban van vagy ezek kombinációja oda-vissza, tétre, helyre és befutóra...

Nem mellesleg megkíméli magát az olyan hozzászólásoktól, amit maga generált, de nem kíváncsi rá.

Vagy akár bontsa el a gépet, és árulja ki apránként.
Ja hogy erre sem ideje, sem eszköze, esetleg esze sincs? Hát ez utóbbit látjuk.

Sőt még olyat is hallottam ilyenkor, hogy persze, de aki megveszi olcsón az majd jól eladja drágán, és mennyit keres vele.

Miért? Ha megy vasba a vaskereskedő nem keres rajta? Hát mi a fenéből él te okoska?
Főleg ha nekem nem kell, és eladnám kilóra akkor mit érdekel, hogy más, akinek van jobb, több kapcsolata, ideje, lehetősége, hozzáértése, mennyit keres rajta...

Már majdnem ott tartunk, hogy miért adja a pék olyan drágán a kenyeret, hiszen olcsóbban veszi az alapanyagot... ezen az alapon be se menjünk semmilyen boltba, és csak magunknak állítsunk elő mindent.

Szóval nem értem, miért gondolják, hogy ha fenn áll a zúzás veszálye akkor valaki megad olyan irreális árat valamiért, amiért soha annyit nem fizetne senki.

Tisztelettel
BEB azaz Bálint Elégedetlen Balázs szerszámspecialista.
Műhelynet szerszámbolt és szerszám webáruház

Autógumi mint hulladék

Mivel gépész vagyok, időről időre kicsit elkalandoznak a gondolataim a szerszámok világából a gépészet, közlekedés más témái felé is.
Engedjék meg nekem, hogy most is eltévelyedjek.

Amióta van jármű, azóta gondolkodik az ember, hogyan lehetn azt kényelmessebbé tenni.
Ennek a folyamatnak volt egyik fontos korai állomása, amikor Dunlop még 1888-ban feltalálta a levegővel töltött gumi abroncsot, azaz régi nevén a pneumatic-ot.
Sokáig nem foglalkozott azonban a használt gumik újra hasznosításával senki, ahogy más környezet szennyező dologgal sem törődtek. A föld mély, a tenger nagy, mindent elbír.

Gondolták.

Ma már oly mértékeket ölt a szennyezés, hogy szinte túlhaladott valós veszélyt jelent a világra, jövőnkre.

Az autó és általában a jármű ipar fejlődésének ütemében a többi beszállítói ipar termelése is nagyban nőtt. Ki gondolná, hogy csak Kína gumi gyártása hetente 6.000.000 db autó gumi ? Csak a Wanli cég évi 8 millió abroncsot gyárt, ebből 1.300.000 db kamion abroncs, és nem ők a legnagyobbak.

És jöjjön itt egy felismerés.
Igaz, a gumi gyártás ( mint sok más ) az egekbe szökött, az újra feldolgozó ipar nem képes a termeléssel lépést tartani, lásd ezen a linken ahol még az űrből is látszik a telep mérete:
A világ egyik legnagyobb használt gumi lerakata Kuvaitban

Közelről pedig ilyen :

Tehát a felismerés :

Ha csak a használt gumik feldolgozását tudná az emberiség megoldani, már az is a kánaán felé tett nagy lépés lenne.
Viszont mi van azzal az irdatlan, és szinte mghatáriozhatatlan mennyiségű gumival ( gumi abroncs kopadékkal ) amit nap mint nap hagyunk az úton, út mellett, levegőben, és mindenhol ahova a szelek szárnyán eljut ?

Nem tudom pontosan éppen merre jár az abroncs gyártás fejlődése, de jó lenne, ha olyan, a természetben teljesen lebomló anyagot találnának, ami ezt a prolémát ( ha a gumi hegyek gondját nem is ) megoldaná.
Kevesen gondolnak bele, hogy egy átlagos személy autó abroncsból is a kopás folytán, és teljes élettartama alatt ( ami néhány tízezer km mindössze ) hány kg anyag válik, kopik le.
Nem mértem ( ha el nem felejtem, megteszem ) de szerintem 3-4 kb simán lekopik belőle, gumi mérettől függően talán ennek a többszöröse is, még ha csak a szabályos mértékeken belül ( a gumik kopó jeléig garantálja a gyártó a használhatóságot ) is maradunk. Ha figyelembe vesszük egy gumi abroncs új kori teljes súlyát, nem túlzás, ha azt mondjuk, a teljes gumi gyártás minimum 10%-át, de lehet, hogy 20%-át belélegezzük, megesszük, abban jövünk, megyünk.

És ezt nem átjuk, nem is vesszük észre. Legalábbis még nem...

Viszont az abroncs gyártók, már régen felismerték ezt, és ha csak piaci érdekből is, de elkezdődött a "zöld" azaz a környezet barát abroncsok fejlesztése, gyártása. Jelenleg a legzöldebb abroncsok anyagbának mintegy 40-45%-a áll környezet barát anyagokból, de a célkitűzés, hogy 2020-ra már 100%-ot érjenek el.
Jelenleg kb itt tartunk :

A jövő pedig talán éppen a pitypang lesz :

Kicsit vicces Magyar szemmel, hogy anno amikor vezetőink a vas és acél országává kívánták feljeszteni hazánkat, már komolyan elgondolkodtak a hazai gumi gyártás fejlesztésén, amihez a nyersanyagot a gumi ültetvények hiányában, a gumi-pitypang szolgáltatta volna. Tán nem is volt olyan őrült a gondolat, mint ahogy évtizedekig mondták nekünk, minden esetben ironikus, vicces hátteret kerítve az ötletnek. Kicsit olyan volt mint a Magyar narancs. Sárga is, savanyú is, de a miénk. Aztán lehet, hogy eleink mégis ráhibáztak a megoldásra ?

Érdemes tehát világ viszonylatban is fejeszteni az újra feldolgozó ipar mellett a gyártás technológia zöldítését is, mert nem igaz, hogy amit nem léátunk az nem árt, még ha sokan így is gondolják.

Sajnos hazai körülmények között az abroncsok újra hasznosítása, bár részben megoldódni látszott, legalábbis több cég állt erre rá, megakadt, mert a törvényi előírások átszabásával ezeket a vállakozásokat többé-kevésbé ellehetetlenítették. Mind e mellett nagyon nehéz olyan megoldást találni, hogy megfeelően nagy mérető, kapacitású, ezzel gazdaságosan üzemeltethető feldolgozó űzemet létre hozva, azt a kellő mennyiségű alap anyaggal is el lehessen látni. Nem kell itt nagy mennyiségre gondolni, "mindössze" napi néhény 100 tonna mennyiségről beszélünk. Itt már a szállítási költségek oly mértékben növelik meg a teljes költséget, hogy gazdaságilag nem biztos, hogy megéri a beruházás.
Nagyobb gumi abroncs felhasználók esetében ( pl USA, Kanada ) már évtizedek óta vannak rendszerek, de sajnos azok is csak éppenmendegélnek a szükségeshez képest...

Bízzunk hát a technikai fejlődésben, mert máskép elég kilátástalan a föld küzdelme ellenünk ebben a harcban is.

Tisztelettel:

Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és internetes áruház.