2016. február 10., szerda

Kesztyűs kézzel bánjunk vele !

Kesztyűs kézzel bánjunk azzal aki megérdemli. 

Főleg a munkával !


fb-extol-kesztyu.jpgÉletünk folyamán változó körülmények között dolgozunk, ahol különféle hő, vegyi, elektromos és mechanikai hatások érhetik testünket, ezen belül kezeinket, amelyek sok esetben közvetlenül érintkeznek a munkavégzés során használt szerszámokkal és a munkadarabbal is. Ritkán gondolunk rá a munka megkezdése előtt, hogy nem elegendő a testünket, a fejünket és a lábainkat védeni sisakkal, ruhával, cipővel, védőszemüveggel, hanem a kezeink is rászorulnak a megelőző védelemre. Az iparban dolgozók mindezt már régóta tudják, ott kötelező az ugynevezett "egyéni védőeszközök" használata. Azonban az otthonukban hobbi szinten barkácsolóknak is szükségük lehet védőkesztyűk használatára. Hogyan válasszunk?
Mindig a munkavégzés jellege dönti el, milyen típusú védőkesztyűre van szükség, ezért a műhelynet szerszámbolt széles választékából azt kell kiválasztani, amely megfelel ennek. A gyártó ajánlásában megadja, milyen szintű védelmet nyújtanak a különböző típusú kesztyűk, ezek alapján lehet kiválasztani a szükséges védelmi fokozatot biztosító terméket.
Mechanikai sérülés veszélye esetén - sorjázatlan fémlemezek például - általában erős, rejtett varrással ellátott bőr védőkesztyűk használata ajánlott. Általános használatra megfelelőek a megerősített tenyérrésszel ellátott kesztyűk, amelyek hátoldali része jól szellőző anyagból készül, ezáltal a viselése hosszabb távon sem kényelmetlen.
             

Hegesztési munkákhoz csak kifejezetten erre a célra készült hosszított kesztyűket használjunk, amelyek megakadályozzák a felfröccsenő fém által okozott égési sérüléseket és védik az alkart is. Általában a kesztyűre fröccsenő anyag lepereg.

Vegyi savas/lúgos közegben szintén kiemelt fontosságú a megfelelő anyaggal szemben ellenálló saválló vagy vegyszer álló védőkesztyű körültekintő kiválasztása és használata.
                                  

Elektromos szerelési munkálatoknál életmentő lehet egy megfelelő átütési szilárdsággal bíró védőkesztyű használata.
Házi barkácsolásnál szóba jöhetnek a fentieken túl például csúszásgátló kesztyűk, amelyek megakadályozzák a használt munkagép megcsúszását a kezünkben, biztosítva a biztonságosabb munkavégzést. 
          

A fent mutatott első két kivitelt sofőr kesztyűnek is hívják, mert vezetéshez, ponyva le és felrakásához, áru pakoláshoz, raklap emelő béka, és egyéb gépek kezeléséhez ugyanúgy jól használhatók, mint javítások, esetleges kerék csere esetén, vagy éppen vontató kötél használatakor. Ezeknek a kesztyűknek a tenyér része bőrből, míg kézhát része szellőző anyagból készül.
Hobbi kertészek körében népszerűek lehetnek azok az egyszerűbb kerti védőkesztyűk, amelyek egyrészt megakadályozzák, hogy az ásó vízhólyagot húzzon a tenyerünkre, másrészt a munka során nem lesz a kezünk könyékig sáros, földes. Permetezéskor a szokásosan alkalmazott növényvédő szerekkel szemben ellenálló vegyivédelmi kesztyűk használata javasolt.
          

Téli munkavégzéskor jól jöhet egy béléssel ellátott általános célú munkavédelmi kesztyű a fagyási sérülések elkerülésére.
 

Ritkábban, de előfordul, hogy a kezeinktől kell óvnunk a munkadarabokat – például ujjlenyomatok ellen – ilyenkor is valamilyen védőkesztyű használata szükséges. Erre (is ) használatosak az egyszerű cérna kesztyűk, melyek több anyag féleségből ( akár kevert szállal készítve ) és több vastagságban készülnek.
                          

Esetleg építő anyag rakodását kell elvégeznünk, ami lehet igen agresszív felületű tégla, beton falazó elem, gerenda, vagy más.




Ha esetleg tél vagy nyár közeledtével az autónk gumiját cseréjük, nem szeretünk koszban, netán latyakban nyúlkálni, erre is van megoldásunk.
                  

Végül, de nem utolsó sorban például sokan vállalkoznak lakásuk festő-mázoló munkálatainak, vagy pvc burkolat cseréjének az elvégzésére, itt elsősorban a különféle festékektől, ragasztóanyagoktól kell megvédenünk kezeinket, mert munkavégzés után a kezünkre száradt anyagok csak agresszív oldószerekkel távolíthatóak el – szappannal semmiképpen – amelyek kezünk védő zsírrétegét is eltávolítják, károsítva a bőr felső rétegét. Ilyen helyzetekben az orvosi kesztyűnöz hasonló bőr barát nitril anyagú védő kesztyűinket javasoljuk

Tehát összefoglalva, bármilyen munkát végzünk házilag, a kezünk védelméről se feledkezzünk el, körültekintően kiválasztott védőkesztyűvel betegszabadság nélkül élvezhetjük jól elvégzett munkánk gyümölcsét.
Minden fent bemutatott, és sok más kivitelű méretű kesztyűt megtalálnak a műhelynet webshopban, és szerszámboltban.
Tisztelettel
Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és szerszám webáruház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése