2021. május 10., hétfő

Mire jó a hűtővíz konraszt folyadék?

 Alap probléma sok esetben, hogy a fogy az autónkból, motorunkból, esetleg más gélpünkből a hűtővíz (hűtőfolyadék).


Ezt sok esetben igen nehéz megtalálni, lokalizálni.

Ha csak kis mennyiség folyik, szinte csak szivárog, akkor ahogy kijut a folyadék, az azonnal elpárolog, főleg, mert általában melegen történik, hiszen akkor megnő a nyomás a hűtőrendszerben, illetve az illesztési hézagok a hő hatására, ha kis mértékben is, de kitágulnak. Ilyen kis mennyiség lehet az is, ha pár ezer km alatt fogy csak 0,5-1 liter folyadék. Ezt megtalálni szinte lehetetlen, hacsak nem rendelkezünk a tipusra vonatkozó rutinnal, tapasztalattal, hogy ismerjük a titkos helyeket.

Ha a víz nagyon folyik, akkor "nincs baj" szinte azonnal meg lehet találni a helyét. Kicsit könnyebb a dolgunk, ha a hűtőfolyadék már régi, szennyeződött, esetleg rozsdás.

De ha nem találjuk a helyet, akkor kell bevetni a kontraszt folyadékot.



Ez a sepciális UV fény hatására "világító" folyadék kimondottan víz alapú hűtőfolyadékokhoz lett kifejlesztve. Használatával a legkisebb veszteségeket, folyásokat is megtalálhatjuk, nem kell más plusz hozzá, mint egy UV lámpa.

Használata.

A hűtőredszert feltöltjük a 3 cm3 mennyiségű UV kontraszt folyadékkal (igen koncentrált anyag), és rendeltetészszerűen használjuk az autót, majd amikor fogyott némi víz akkor egy uv lámával megnézzük, és szépen "világítani" fog a folyás helye.


Látható, ami normál fénynél nem, vagy csak alig észrevehető. Uv fénynél szinte világít a probléma.

Ilyenkor a javításban szokásos módon a hűtővizet leengedve megjavítjuk a hibát, de ha maga a hűtővíz nem rozsdás, vagy régi, elhasználódott, akkor azt akár vissza is tölthetjük, mert így a benne lévő kontraszt folyadék szükség esetén tovább teszi a dolgát, és később is jelez nekünk ha baj lenne.

Ugyanilyen adalék megtalálható kínálatunkban olajhoz is. Ezt motor, hajtómű, hidraulika, és klíma rendszerekhez is lehet használni.


Használatához szinte bármilyen uv lámpa megfelel, de kínálatunkban ezt is megtalálja.
Sőt, ez egy kombinált 3 az 1-ben lámpa, normál ledes lámpa, uv lámpa erős fénnyel, és lézer pointer. Így ha utazó szerelő, vagy éppen a szerszámosban kevés a hely, akkor bátran ajánlom, mert nagyon jó hatásfokú és kis helyet foglaló szerszám.



Tisztelettel

Bálint Balázs

www.muhelynet.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése