- az egyik nem adta meg az elsőbbséget
- a másik totyogott az autójábal az út közepén
- a harmadik pirosban szaladgált a zebrán...
Kicsit tovább fűztük a gondolatmenetet, miért is?
Miért nem dudált rá az esetleg figyelmetlen vagy hülye vezetőkre?
Miért vezetett ma ( és az elmúlt napokban ) nyugodtabban?
És egyáltalán miért tűnt ez fel?
Anno észrevettem magamon, hogy németországi munkámból haza térve mennyire megváltozott a viselkedésem, világnézetem, és a hozzáállásom másik emberekhez, a kollégákhoz. Ezt a "Miért nem vagyok irigy" című cikkemben le is írtam.
Akkor csak 3 hónapot dolgoztam kint.
Most két hetet töltöttünk Kínában egyéni úton, tehát senki magyarral nem találkoztunk, kivéve lányunkkal, és kinti 3 magyar csoporttársával.
Most itthon egy részt fel vagyunk töltve élményekkel, de nem is ez a lényeg.
Mint fentebb írtam feleségem felvetése volt ami elindította a gondolkodásunkat. Bárdi Györggyel szólva, "megindult az agyam".
Vásárolunk az Árkádban, és a postánál három öregasszony ( és szándékosan nem idős hölgy ) öli egymást, mert a sorszám osztó automata bedöglött, és egymást okolják a problémáért.
Állok a török giroszosnál, és előttem egy kikent-kifent hölgyike piszkálja a kiszolgálót meddig kell még várnia, pedig láthatja hogy a srác dolgozik a megrendelésén.
Kanyarodik az autó és a sofőr idegesen ugráltatja az autóját, mert a gyalogos esetleg nem az általa elvárt sebességgel halad a zebrán.
Sorolhatnám a tapasztalatokat...
Kínában az emberek nyugodtak. mindenki megy valahova, és oda is akar érni úgy, hogy tudja, hogy a másik is megy valahova, és ő is oda akar érni. Nincs udvariaskodás, mosolygás, bratyizás, de mindenki halad a dolgára, és nincs idegesség, egyetlen hangos szó, akár séta akár vezetés közben.
Egy kínai metro általános jelenete.
Kínában nem anyázik a sofőr, max ha tényleg rázós helyzetet okozott valaki felhívja rá a figyelmét.
Nem engedi egyik ember maga elé a másikat, nem udvarias, de ha bejlebb kell tolnom a sort a metróban, hogy az ajtó bezáródjék mögöttem, akkor nem anyázik, hiszen én is be kell, hogy férjek.
Az emberek néznek bambán maguk elé, de ha megszólítod őket, mert útbaigazítás kell, mosolyognak és segítenek.
Itthon keressük egymásban a hibát, rákiabálunk mindenkire, durván letoljuk a másikat autóval és verbálisan is.
Nem véletlen, hogy öngyilkosságban világelső vagyunk, vagy közel ahhoz.
Amikor már a gyerekek kínozzák egymás lelkét, amikor egy sorban állás nem tud meglenni pár hangosabb szó vagy vita nélkül, amikor már az egyik nézésébe is beleköt a másik, és olyan dolgokon húzzák fel magukat, amik egyébként nem számítanak.
Még a régi sor is biztosan él, amikor a főnök lecseszi a beosztottat, aztán otthon ő leszúrja a párját, aki nyakon vágja a gyereket, aki seggbe rúgja a kutyát.
Miért?
Kifordult sarkából a világ, megkeseredett emberek, vagy ember forma lények ölik egymást tettleg és szavakkal.
Nem kell ahhoz birkának lenni, hogy elfogadjuk azt, hogy más is kicsit hibázhat, és nem szándékosan csinálja, némi belátás és pici türelem kellene.
Nem tartom magam vallásosnak, bár hívő vagyok. Hogy miben hiszek az persze az én dolgom.
Viszont!
Most ha már aktualitása van, és oly sokat beszélünk Istenről, és az ő fiáról Jézusról, kicsit álljunk meg, és gondolkodjuk pár másodpercet azon miért is vagyunk ilyenek.
Nem várom el senkitől, hogy az úton odemnjen több emberhez, öleljen meg egy fát, vagy tudom is én miket hírdetnek, hogy jól érezzük magunkat. De azt igenis elvárom, hogy legyünk picit türelmesebbek, nem kell hozzá sok.
Ne a másikat okoljuk olyan dolgokért amit beláthatunk, hogy semmi köze hozzá, ne gondoljuk mindenkiről azt, hogy ellenünk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése