Csepel a szerszámgép gyártás fellegvára

A XX. századi magyar szerszámgép gyártás fellegvárai – Csepel Szerszámgépgyár 1. rész

Jelen cikksorozatunk átfogó bemutatást kínál a múlt század egyik legjelentősebb hazai gépgyára, a Csepel Szerszámgépgyár majd száz éves történetéről és előzményeiről. A Csepel Művek 1892-es alapításától egészen a Szerszámgépgyár 1993-as csődjéig, illetve az ezt követő felvásárlásáig és átalakulásig. A cikkeket Széchényi Péter állította össze.

Cikkünk az NCN média szócikke alapján íródott.

Kérem engedjék meg nekem, hogy mint személyes érintett néhány megjegyzéssel kiegészítsem itt-ott a szöveget, ezt elkülönítem az eredetitől más írásmóddal.

Első sorban kiegészíteném a címet, mert Csepelen ( mármint a Csepel művekben ) nem csak szerszámokat, szerszámgépeket, de a motorkerékpártól a gázpalackon át varrógépig, kovácsolt csőkarimáig szinte mindent gyártottak. Csepel gyakorlatilag város volt a városban, saját óvodákkal, üzletekkel, orvosi ellátással, komplett kórházzal, légoltalmi rendszerrel, rendfenntartással, tűzoltósággal, börtönnel, iskolákkal, és mindennel ami csak elképzelhető volt.

Régen rang volt "Csepesnek" lenni, a dolgozók között számon tartották ki hányadik generációs, és egyáltalán nem volt ritka. hogy harmadik, negyedig generációs Csepelesek egész családja ott dolgozott.

Az ország legnagyobb vállalata volt, fénykorában mintegy 30.000 dolgozóval, nem véletlen szólt úgy a dal, "Vörös Csepel vezesd a harcot!", mert ha netán Csepel megindult nem nagyon volt ellenfél. A CSM (Csepel Művek, más néven Csepeli Vas és Fémművek) az ország legnagyobb gyártelepe volt.

1. rész – A csepeli kezdetek

Az 1867-es kiegyezést követően a gyerekcipőben járó magyar ipar több  nehézséggel küzdött. Hiányzó infrastruktúra, tőkeszegény vállalkozók, hiányzó mérnökök és szakemberek. Az állam 1881-es ipartámogató törvénye 1895-ig adó- és illetékmentességet biztosított a fejlesztendő iparágakban működő gyáraknak. Weiss Manfréd felismerve ezt a lehetőséget és a Monarchia közös hadügyminisztériuma által javasolt konzervgyár létesítés ötletét megragadva 1882-ben megalapítja konzervgyárát a Lövölde téren. A Monarchia hadserege vevő volt a jó minőségű konzervekre, de az épület adottságai nem tették lehetővé a nagyüzemi termelést, ezért átköltöztek a Közvágóhíd és a vasúti töltés közé egy újonnan felépített gyárba. Itt kezdetben napi 25000 darabot tudtak gyártani. A konzervgyártás idényjellegéből adódóan voltak időszakok, amikor a munkáslétszám a tizedére esett vissza, és üzemrészeket kellett leállítani. Ezt a problémát oldották meg a hadügyminisztérium tölténytár rendelésével. A sikeres próbaszállítás után az üzemet bővítették és a konzervek mellett egyre több fémipari terméket gyártottak: tábori palackokat, vizeskannákat, stb. Egy robbanást követően a Weiss fivéreknek új telephelyet kellett keresni a tölténygyártás számára és ekkor találták meg a kedvező feltételekkel rendelkező Csepelt. Előny volt a viszonylagos közelsége a fővároshoz, a közlekedési feltételek megfelelőek voltak, akár vízi, akár vasúti szempontból. A soroksári Duna-ágon egy zárógáton (a mostani Gubacsi-hídtól kicsit északabbra) lehetett közlekedni, aminek túloldalán vasúti teherpályaudvar és a Budapest-Ráckeve HÉV vonal húzódott. Adott volt a bővítési lehetőség, valamint az olcsó és még szakképzetlen, de nagyszámú munkaerő.

Weiss Berthold és öccse, Weiss Manfréd 1892-ben 50 katasztrális hold földterületet bérelnek Csepelen, és december 12-én benyújtják iparengedély kérelmüket. Egy hónappal később megkapják az engedélyt a „fegyvertöltény hüvely felszerelési gyár” létesítésére.

Az első épületek és az építkezés az alapítás évében, 1892-ben

Kezdettben mintegy 30-40 főt foglalkoztattak elsősorban Manlicher-töltények élesre szerelésével és különböző kaliberű gyalogsági töltények gyártásával. A munkásokat egy Mannák Vincze Gépgyára által szállított 4 LE teljesítményű gőzgép segítette. A bérelt földterületet 1895-ben megvásárolták és folyamatosan fejlesztették, bővítették a gyárat. Weiss Berthold 1896-ban országgyűlési képviselő lett és innentől Manfréd vitte tovább az egész céget.

1896-ban már közel 1000 főt foglalkoztatnak és 160 LE teljesítményű gőzgép működik Csepelen. 1899-ben elindul a sárgaréz hengermű, ami a hadiipari szállítás mellett már kereskedelmi cikkek előállítását is lehetővé tette. Az anyagfeldolgozás területén sikerült a gyárat félgyártmányok tekintetében függetleníteni. A XX. század első évtizedében jelentkező gazdasági válságból újabb beruházással és átszervezéssel sikerült kikerülni. Elkezdődött a tüzérségi lőszerek gyártása, valamint a kereskedelmi iroda is Csepelre költözött.

A Weiss Manfréd Acél és Fémművek a századforduló környékén

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregén kívül más országokba is szállítottak lőszert és hadfelszerelést. 1901-től tábori lóvontatású és hordozható sütőkemencék, főzőládák sorozatgyártását kezdték meg. A bajor, porosz és szász hadseregnek hadfelszerelési termékeket, a szerb és bolgár hadseregnek lőszert szállítottak. A legjelentősebb megrendelést az orosz-japán háborúnak köszönhették, ugyanis 1905-ben Weiss Manfréd 100 millió lőszer, egy éven belüli leszállítására köt szerződést Oroszországgal. Ebben az évben már 5000 LE teljesítmény dolgozott a gyárban.

1907-ben üzembe helyezték a fémcső- és rúdgyárat. A többi gyárral együtt az új csőhengermű, rúdsajtoló, szalaghengermű és pénzlapkagyár az ország legjelentősebb fémfeldolgozó üzemévé tette a csepeli gyárat. A Monarchián kívül is stabil piaccal rendelkeztek. 1909-ben tovább bővültek az acélhengerművel.

A gyár fejlesztésében további új lépést jelentett az Acélmű. Állami támogatás nélkül nem tudta volna megvalósítani a beruházást, ráadásul egy új acélmű Diósgyőrnek is konkurenciát jelentett. 1912-ben aztán üzembe helyezték a két Martin-kemencét, és a három gőzkalapácsot.

A Martin kemence egy speciális építésű vas/acél olvasztó kemence, melynek kezeléséhez külön képzett szakemberek kellettek, ők voltak a "martinászok".

A fent nevezett gőzkalapácsok szinte a gyár végéig üzemképesek voltak, a legnagyobb a Központi út és Duna lejáró utca sarkán saját téglaépületben kapott helyet, a többit ( később további darabokkal kiegészítve ) a fő úton a "nagykalapács üzemben" telepítették. A kalapácsok méretét ütő erő alapján számolták, és volt több mint 500 tonnás kalapács is. A kalapácsok több méter mély alapja vas öntvény alap volt, mely maga több száz tonnát kitett ezeket helyben öntötték, a vasműből kokillával oda szállított folyékony vasból. Később ezeket csak robbantással tudták bontani.

Kezdetben lovas-kocsikkal végezték a szállításokat, döntően a MÁV Kén utcai és a HÉV pesterzsébeti állomásáról. Azonban 1911 végére a gyártelepre bevezették az iparvágányt, köszönhetően a Csepel-Erzsébetfalva HÉV vonal megépülésének. A gyáron belül közel 3 km vágányhálózatot építettek és két mozdonyt is üzembe állítottak.

1912-re megépült az Erzsébetfalva-Csepel közti elektromos vasútvonal két vágánnyal azaz a Csepeli HÉV. Ettől kezdve a város és a gyár közötti embertömeg szállítását jó részt ez a vonal végezte. A HÉV-nek minden útba kerülő nagyobb gyárkapunál volt megállója, végállomása a posztógyár magasságában volt, van.

Ma a csepeli vasúti hálózat a MÁV rendszerén belül külön és önálló rendszer, magán kézben van. Rendező pályaudvara nagyobb mint a soroksári, a munkát pár éve még három felújított diesel vontató látta el, ezt a kapacitást várhatóan nemsokára bővíteni kell. A vasúti hálózathoz is külön fenntartó és javító üzemek tartoznak, a IV-es kapu közelében, mely kapu a legdélebbi, egyben a vasúti bejárat a telepre.

A fejlődés gyorsaságát jelzi, hogy a gyár 1913-ban már közel 5000 embert foglalkoztatott és 20 ezer LE teljesítményű gépparkja volt. Ebben az évben létesítették a tanoncműhelyt is. 

A gyárban mindig volt saját munkás képzés, később oktatási üzemnek nevezték, a gyár végleges bezárásig működött az oktatás.

A Weiss Mannfréd művek 1914-ben

Az első világháború kitöréséig a hadi igények kielégítése a gyár nagyarányú fejlesztését eredményezte. Új főzőkocsi osztályt, kereskedelmi irodát, vegyi laboratóriumot, anyagvizsgálót, asztalosműhelyt, szerszám osztályt, központi szerszám kiadót építettek és önálló tervező intézetet alapítottak. Az I. világháború tovább gyorsította a gyár fejlődését. A martinüzemet, a kovácsüzemet korszerűsítették, új 30 tonnás martinkemencéket építettek és felállították a réz- és ónelektrolízis üzemet, a durva- és finomacél-hengerművet. Ekkor készülnek az első szerszámgépek is Csepelen, de ezek még a gyár saját igényeinek kielégítésére. Az első világháború alatt kb. 22 ezer vagon lőszer hagyta el a csepeli gyárat. A háború befejezésekor 216 épületből állt a több mint 200 hektár területű gyártelep.

A Weiss Manfréd Művek fejlődése egybeesik a magyar ipar, a nagyipari munkásság kialakulásának történetével. A csepeli munkásság az első világháború vége felé és az azt követő forradalmak idején nőtt fogalommá. Nem kis része volt a szervezett csepeli munkásságnak abban, hogy gyári lakások épültek a munkások részére, munkáskantin, kórház, óvoda és csecsemőotthon létesült.

A Weiss Manfréd Művek vezetőit nem érte váratlanul a háború elvesztése, ezért az utolsó években már tervszerűen készültek a béketermelésre. Azonban nem sikerült zökkenőmentesen az átállás, aminek oka részben a nyersanyag-, fűtőanyaghiány és a piacok elvesztése volt. Mezőgazdasági kisgépeket és zománcedényeket gyártottak, amihez külön zománcgyárat is létesítettek. Az edényeket pedig azokon a gépeken gyártották, amiken korábban a lőszereket. A Tanácsköztársaság bukása után a gyárat a román hadsereg szinte teljesen kiürítette. A gyári berendezések elhurcolása és a vesztett háború utáni gazdasági helyzet miatt jelentősen csökkent a termelés.

Az 1920-as évek elején a Witkoviczi Acélművekkel együttműködve honosították meg a csőgyártást Csepelen. Ekkor létesül az első igazi csőgyár.

Később az igényeknek megfelelően a csőgyár is több részre tagozódott. A gyáron belül több külön üzem is létesült, ilyenek voltak a Hidegvonás ( ez később két üzemben folyt, I és II néven ), Melegvonás, Forrcsőív üzem. Természetesen külön üzemekben készültek a hegesztett csövek is, majd később a nyitott és zárt szelvények gyártása is itt folyt. A csőgyár volt a legdélebbi üzem a gyártelepen.

Csepel Vas- és Fémművek 1971-ben, előtérben a Csőgyár

A képen látható, hogy a gyárnak külön vízellátása is volt saját "hidroglóbusszal" ami itt pont nem glóbusz volt. Magyarországon ennek a víztoronynak az építésénél alkalmazták először az un. csúszózsalus megoldást.

A háború utáni években, a szabad öntödei kapacitás kihasználása érdekében meghonosították az öntött vaskád, a fitting, a radiátor és kazántag, az öntöttvas csövek és az öntöttvas háztartási eszközök gyártását. Az öntvénygyártás fejlesztése jelentős eredményeket hozott létre, mint például a néhány milliméter falvastagságú öntött kádgyártás megoldását. A magas szintű öntödei technika tette lehetővé, hogy komolyan foglalkozhatott a gyár a kétütemű autómotorok gyártásának meghonosításával, amelyet ugyan kikísérletezett, de a gyártását gazdasági okok miatt megvalósítani már nem tudta. A polgári termelés érdekében 1929-ig megszervezték a tűgyárat, a bergmanncsö, a kályha- és tűzhelygyártást is. Az évtized vége felé a repülőgépmotor-, kerékpár-, varrógép-, és traktorgyártást. Ezen új gyártási ágak bevezetése nehéz feladatok megoldását igényelték. Például a kerékpárhoz szükséges alkatrészeket, úgymint láncokat, küllőket, csapágyakat nem vásárolták, hanem az azok gyártásához szükséges gépeket Csepelen tervezték és gyártották le. A szerszámgépgyártás első eredményei a Weiss Manfréd Művekben a saját szükségletre előállított gépekkel volt kapcsolatos. Jelentős tömeggyártási technikát kellett megoldani a saját gyártású automatákkal, a szeg, a gombostű, a patentkapocs, a patkószeg és a patkósarok gyártásának beindításához.

Szomorú történet, de saját szememmel láttam amikor egy öreg, már nyugdíjas bácsi sírva nézte, ahogy a szeretett gépét, mely mellett szinte egy életet ledolgozott ( nevezetesen egy motorkerékpár-küllőanya esztergát ) felveszik a helyéről, és kiselejtezik vasba. A gépek jó részét azokkal a gerendákra kötött emelőkkel emelték ki a helyükről, mint amikkel több évtizeddel előtte telepítették. A csörlőket és láncos emelőket sosem szerelték le a gépek fölül, bármikor szükség lehetett rájuk.

A repülőgép- és motorgyártást a Gnome-Rhone, Henkel, Fokker, Caproni, a kerékpárgyártást a Puch, a varrógépgyártást a Pfaff cégek licencei alapján honosították meg az 1920-as évek végére. A különféle gyártmányok szükségessé tették az értékesítési hálózat kiépítését mind belföldön, mind külföldön. Megalapították az Agrár-, Ferró-, Metalló-, Termo-Globus kereskedelmi vállalatokat. Ezeknek a részvénytársaságoknak több fővárosban állandó képviseletei voltak, de Európa, Afrika és Ázsia nagyobb városaiban bizományosi hálózata is működött. Az export- és importszállítmányozásra még bérelt tengerjárót is igénybe vettek.

Köszönet a CNC médiának a cikk átadásáért.

Tisztelettel Bálint Balázs szerszámspecialista, volt "Csepeles" dolgozó.

www.muhelynet.hu