A macskakő azaz az útburkolatok történetének része.

Talán kevesen tudják, de lokálpatriótának tartom magam, érdekel minden ami szülővárosom történelmével kapcsolatos, legyen az a közlekedés, építészet vagy csak egyszerűen mende-monda. Ezért váltam anno a Budapesti Városszépítő Egyesület alapító tagjává is.

Mindig is érdekelt hova születtem, hol élek, kutattam az emlékeket, tettem ezt azért is, mert gyermek koromat lakhely szerint a VI-VII kerületben töltöttem, míg atyai nagyanyám a VIII kerületben élt, anyai nagyszüleim pedig a belváros legbelebb részében a Károlyi palotában laktak. Innentől fogva természetesen a beléső kerületek voltak feltalálásom állandó helyszínei, mert ott hol gyalog, hol tömegközlekedéssel, hol kerékpárral, később motorkerékpárral mindig előfordultam.

Érdekelt természetesen az is, milyen utakon járunk, mi honnan ered, minek miért az a neve. Akkor még gyakrabban találkozhattunk macskakő, keramit, kiskockakő, vagy néha fa burkolatú utcákkal is, a már újabb de megszokott aszfalt, beton vagy makadám burkolatok mellett.

Sokan nem tudják azonban melyik mit is jelent, mi az eredetük.

Kezdjük talán kicsit régebbről a történetet.

A városi utcák, -és most itt leginkább a hazai nagyvárosokról beszélek-, sem voltak mindig olyan jó vagy pormentes burkolattal ellátva mint manapság. Persze sokat szitkozóduk azon mennyire kátyúsak, repedtek, rosszak az utak, de mégis mi ez ahhoz képest, hogy anno alig volt burkolt út még a fővárosban is.

Ez nem volt így jó, és a főrvárosi tanács kiadta a parancsot, le kell burkolni a nagy forgalmú utakat.

Mivel komyolyabb tapasztalata még senkinek nem volt, ezért a Váczi utcát jelölték ki a tesztre, ahol egymás után sok féle anyaggal burkolták a felületet, így tesztelve a tartósságukat, zajosságukat, nem utolsó sorban a használhatóságukat, melyik milyen csúszós, mi legyen a lerakás módja.

A tesztet minden elérhető anyaggal készítették, amiben a fa gerendáktól a keramiton át a bazalt és egyéb kő anyagok is szerepeltek. Néhány már az elején kiesett, mint pl a szál anyagú fa (akkora volt a vizes-száraz állapotok közötti méret változás, hogy szétnyomta a támasztékul szolgáló járdát is), ami akkor még kezeletlen fenyőfa volt, de mások nagyon jól teljesítettek, főleg a bazalt kocka és a keramit.

A keramitot később komolyabb tesztnek is alá vetették az Üllői út elején ( ma Baross utca ) de itt rájöttek, hogy bár fizikailag igen ellenálló, vizesen nagyon csúszós, és ez után csak mellékutcában használták. Viszont itt rájöttek arra is, hogy ha nem 90 fokban teszik le az úthoz képest, hanem 45-60 fokban, mondhatni halszálkában, akkor a ferde fugák miatt a burkolat kevésbé ráz, és lényegesen halkabb lesz. Mondjuk ez igazából elemi fizika-gépészet manapság, de akkor  a felismerés újdonság volt. Bár ezt a megoldást már az ókori Rómában is ismerték, azt újra fel kellett fedezni, mert az idők folyamán feledésbe merült.

Sok helyen használtak a próba után fa kockákat ( a szál anyag ahogy megszívta magát vizzel, képes volt a járdát is eltolni, vagy púpos lett az út ), és először ilyen fenyő fa kockákkal a Lánc hidat és a Clark Ádám teret burkolták. Később 1876 ban befejezték az Andrássy ( akkor Sugár út ) burkolását is, de már 1884-ben kicserélték a burkolatot impregnált akác kockákra mert a kezeletlen fenyő nagyon gyorsan elhasználódott. Később aztán a 60-as években az akkor már makadám réteggel burkolt fa kocka burkolatot felszedték. Meglepően sokáig bírta.

Érdekesség, hogy az utak építése után bizonyos ideig maga az útépítő kellett, hogy karban tartsa az épített utat, mégpedig fizettség nélkül. Ez az idő macskakő esetén 6, míg fa burkolat esetén 1 év volt, a helyi elöljáróság csak ez után fizetett a karbantartásért. Jó lenne ma is bevezetni, biztosan jobb minőségúek lennének az útjaink.

Néhány helyen ma is megtalálhatjuk a régi burkolatokat, ha idő engedi érdemes megnézni, érdekes dolog.

Fa kocka burkolatot ma már csak szinte egy-két helyen találunk, jelesül pl. a Károlyi Palota bejáratánál, aminek ma is ugyanaz az illata van,mint gyerek koromban, illetve a kiskörút 1-2 védett kapualjában, valamint pl. a Dunakeszi vagongyár néhány műhelyében, legalábbis ezekről tudok.

Keramitot ma még sok belvárosi udvarban, és régi gyár-ipar telepeken láthatunk, így a Csepel művek sok részén, vagy régi bérházak udvarain, bár előbbiek jó részét már leaszfaltozták, a karbantartás hiánya miatt a feljövő burkolat alatt szépen kilátszik a sárga szín.

A macskakő és kiskocka kő a mai napig nagyon sok helyen megtalálható, használatuk reneszánszát éli, kár, hogy a felismerés nehezen jött, így hihetetlen mennyiségük végezte az útfelujítások során bányákban, sitt lerakókban, mert értéktelennek itéltetett. Bezzeg most mi pénzeket elkérnek értük...

Egy kis érdekesség:

 Aki eladta a rottenbiller utcát.

Anno többek között a VII kerületi Rottenbiller utca is fa burkolatot kapott. Bár nem volt olyan tartós mint a kő burkolatot, sokkal csöndesebb volt annál, így sok nagyobb forgalmú utca is ilyen burkolattal lett ellátva. Persze ne gondoljunk a mai forgalomra, de pl éppen a Rottenbiller utca igen sok ipari létesítménynek adott helyet egészen az 1980-as évek végéig. Pl 1883-ban adták át a Központi tejcsarnokot, mely, 1945-ig ezen a néven, ez után a Budapesti tejipari Vállalat központjaként üzemelt, és később FŐTEJ, majd 1991-től Főtej Ért Kft néven, mellette működött a játékkártya nyomda, a Damjanich utca sarkán pedig a vetőmag termeltető és forgalmazó vállalat, aminek a mintaboltja is itt volt.

Ehhez az utcához kapcsolódik az egyik legérdekesebb ( több más mellet ) szélhámossági történet, melyet részben mint városi legendát, részben mint tényt írnak meg itt-ott.

Sokan Strassnoff Ignác-hoz kötik a csalást, és igaz, hogy ő volt az egyik legnagyobb hazai svindler, de ezt az esetet nem ő követte el.

Hogy ne szaporítsam a szót, ami biztos.
Élt a századfordulón Budapesten egy Hamrák János nevű útépítő munkás, aki már kora ifjúságában zseblopásért került börtönbe, de ez arra volt jó. hogy ne adja könnyen a szabadságát, és az emberek lehetőleg önként adják át javaikat, akkor csak csalás lehet belőle.
Ez a Hamrák felbérelt Olasz munkásokat és felszedték ha nem is az egész Rottenbiller utcát, de annak egy részének a bükkfa burkolatát ( a községi Népiskola előtt amely épületbe magam is jártam később, mint általános iskolába ), és azt később, a munkások kifizetése nélkül két asszonyak adta el tüzifának, mintegy 72 akkori forintért, de ezzel a városnak 60000 Ft kárt okozott.
Több más változat is létezik, pl a fehárvári tanács akarta ezzel a fával burkolni a piacteret, és ki is fizettek a leszállított anyagért 90000 Ft-ot, ez akkor egy nagyobb vagyon volt. Van amikor hazai munkásokról van szó, van amikor tótokról, van amikor kifizették őket, van amikor nem.

A macskakő elnevezés, azaz a kockakő.

forrás: útépítésakadémia.hu

Sokan nem tudják honnan ered, pedig logikus lenne.
Sokszor hallottam a macskakő elnevezést a keramtra, melyet a színe miatt tévesen hívtak így. A tévedés onnan ered, hogy a keramit sárgája hasonlít a macska szeme színére ahogy éjjel az megvillan.

Valamikor a hajózás régi idejében már feltalálták a különböző horgony megoldásokat, Mivel a horgonynak minden felületen, vízfenékben meg kellett akadnia, mint ahogy a macska is meg tud kapaszkodni mindenben, ezeket macskának hívták.
A nagyobb, tehetősebb tulajdonosú vagy éppen modernebb hajókon vasmacskát használtak, az egyszerűbb vagy régebbi hajókon kőmacskát.
A kőmacska egy sűrű szövésű erős háló volt amit a súlya miatt bazalt kockákkal dobáltak tele majd ezt engedték a tengerfenékre.
Ez volt a kőmacska, ami benne volt az a macskakő.

Van még másik két magyarázat is, ez egyik a német elnevezése: katzenkopfstein, ami a kő méretére, mint egy macska fejére utal, illetve a valamikori Karancs hegyi macskalyuk andezit bánya, ahonnan igen nagy mennyiségű anyag került ki útburkolatként bedolgozva.

Mindenki döntse el, melyik szimpatikus neki.

Keramit.

Budapest XIX Kossúth Lajos utca

Neve a kerámia szóból ered, mert hogy gyártott kerámiáról van szó.
Nagyon jó kopásállóságú, a gyártás miatt azonos méretű, jól elhelyezhető útburkolat, de vizesen olyan csúszós, hogy a gyártását és felhasználását aránylag gyorsan befejezték. Ma már csak néhány régebbi iparterületen láthatók, ahol éppen a fizikai ellenálló képessége miatt sokáig meghagyták. Közúton a 70-80-as években is már csak elvétve, főleg a külső kerületekben volt megtalálható, de mára ott is alig vannak ilyen burkolatok.

Képünk a budapest XIX kerületi Kossúth Lajos utcában készült, ahol nagy örömömre, szépen rendbe hozták, és felujították az ilyen keramit burkolattal anno elkészített utca szakaszt.

Kiskockakő.

Ugyanúgy bazalt anyag, mint a kockakő, hasítással készítik nagyobb darabokból. Ma reneszánszát éli, tudok olyan vállalkozásról aki a mai napig gyártja.
Mérete miatt lett "kis" megnevezésű, és míg a macskakőből főleg egyenes sorokban helyeztek az utakra burkolatot, a kiskockakőből különböző íves mintájú kialakításokat is készítettek.

Aszfalt, makadám.

Az aszfalt egy melegen jól terülő anyag, kockakövek közé a fugát is ezzel öntötték ki, de önmagában igen lágy, főleg ha a nap megsüti.

Ezért kitalálták, hogy aszfalt kötéssel, abba nagy mennyiségű bazalt zuzalékot keverve nagyon jó burkolat készíthető, mely egyesíti az aszfalt bedolgozhatóságát a bazalt kopásállóságával.
Végülis feltalálták a kompozit anyagú útburkolatot.
(A makadám utat John Loudon McAdam skót útfelügyelő találta fel az 1800-as éve elején)
A korai makadám utakat a úgy készítették, hogy az elterített és zömített egyenletes szemcse méretű bazalt zúzalékra egyre finomabb kőzuzalékot terítettek és ezzel simították a felületet. Később hidegen apróra zúzott aszfaltot terítettek felső rétegnek, majd ahogy az megmelegedett, összekötött az alatta lévő kőzúzalékkal befolyva a közökbe is. Ezt a technológiát olcsósága, és egyszerúsége miatt a mai napig használják külvárosi vagy vidéki földutak portalanítására.

Az aszfaltozás a mai napig jó megoldás, persze mindig újabb keverékekkel, adalékokkal, és így teljesen folyamatos, kötésektől mentes burkolatot lehet létrehozni, a keveréket minden esetben a várható terhelés elviselésére igazítva.

Érdekesség, hogy pl Hollandiában olyan autópályákat építettek, ahol az aszfalt burkolat anyaga porózus, az út alatt pedig víz kivezető rendszer van így magán az úton nem áll meg a víz. Hiszen ott esik elég sokszor, így ez egy nagyon ésszerű megoldás.

Beton

Leginkább helyben öntött beton, anno (emlékezzünk az M7 autópályára megépítése korában) egyenként zsaluzva, a zsalu kivétele után aszfalttal (szurokkal) a hézagok kiöntve. Ezzel egy olyan zakatolós, rázós utat hoztak létre, hogy gyakorlatilag az is észrevette a felhejtést az autópályára, aki lehet már nem is élt az autóban...

Késöbb persze már lecserélték ezeket a burkolatokat, és a technológia fejlödésével olyan beton kompozitok létrehozásával, ami hőtágulása jóval kisebb, kopás állósága és bedolgozhatósága jóval nagyobb, szinte egybe öntött sok km hosszú útszakaszokat lehetett készíteni. A technológia fejlődésével az összekötések szintbeli eltérése is elhanyagolhatóvá vált.

Persze tudjuk, igen sok helyen hagy még kívánni valót maga után az utak elkészítése, állapota.

Ideiglenes jelleggel, felvonulási útnak, illetve ipari, katonai területeken használnak előre elkészített beton táblákat is út készítésére, de közforgalmú helyeken ilyeneket már nagyon régen nem alkalmaznak.

Használnak azonban beton téglákat (szinezve pirosra, vagy éppen szürkére meghagyva) vidéki utak burkolására, pl Hollandiában, ahol a középső rész, mely az autók forgalmának van fenntartva szürke, míg a szélső csíkok, ahol a kerékpárok közlekednek, piros színű. Érdekesség, hogy a teljes út szélességében elfér szépen két jármű, de a középső rész csak egy nyomos. Így ha két jármű szembe találkozik, le kell húzódniuk a kerékpár sávra, de a kerékpárnak ott feltétlenül elsőbbsge van (mint amúgy igen sok helyen), így ha úgy adódik, besorolnak az éppen ott haladó kerékpár mögé és megvárják a szembe jövő elhaladását. Teljesen mindegy, hogy egy rettenetes izomautóról, normál személyautóról, vagy éppen kamionról van szó, nincs dudálás, anyázás, semmi. Fura mi? :-)

Fa útburkolat

Mint fentebb írtam, már teljesen elavult, gyorsan elkopó burkolat, semmilyen mai követelménynek nem felel meg. Használata kizárólag olyan védett (műemlék) területekre korlátozódik, ahol a korhűség azt megköveteli, és nincs kitéve nagyobb terhelésnek, forgalomnak, jellemzően általában csak gyalogos forgalom halad rajta.


Igen sokat lehetne még beszélgetni (írni) az utak burkolatairól, azok építéséről az ókortól napjainkig, és nagyon sok érdekeség is van még a témában, de talán majd máskor, így is már kicsit elkanyarodtam az eredeti címtől.

Most elégedjünk meg e fenti összefoglalóval, rávilágítva egy olyan témára, mely mindannyiunk életében ott van, bele tartozik, még ha sok esetben ez nem is tudatosul bennünk.

Tisztelettel

Bálint Balázs.