2015. szeptember 6., vasárnap

Túlélés szerszámai

Nem oly régen még a világ vége várástól / féléstől volt hangos az egész földkerekség.
Zombi apokalipszis, maja világvége, földrengések sorozata, kisbolygó ütközés, stb. Most az idegen áradattól a szárazságig minden bejött a fenyegetések mellé.
Rengeteg értekezés, és könyv jelent meg arról mit hogy kell csinálni, hogy túléljük az apokalipszist.

Mint szerszámspecialista, most arról írnék magam milyen szerszámokat tartok szükségesnek a túléléshez, illetve azokról a szerszámokról, felszerelésekről ejtek szót, amikkel magunk is szolgálhatunk. van amiket már 1-2 hét túleleshez igénybe kell vennünk, másokat csak honapok vagy akár egy év után, de ki tudja ha itt van a  vég, meddig tart a világ talpra állása.

Persze nem tudhatjuk mikor jön el az összeomlás, az milyen mértékű lesz úgy időben, mint térben ( földrajzilag ), és azt mi fogja okozni. Lehet geológiai katasztrófa, üzleti ( pénzügyi ) összeomlás, háború, ipari katasztrófa, ufó támadás, vagy zombi apokalipszis. Így arra sincs biztos recept, ezeket hogyan éljük túl, bárki bármit mond, a túlélés esélyeit csak növelni lehet, biztos és végleges mód nincs.

Természetesen írásomban feltételezem a szerszámok használatának legalább alap fokú ismeretét, e nélkül ne próbálja senki használni azokat, mert magánok okoz vele sérüléseket, vagy jobb esetben a szerszámot teszi tönkre, illetve nem ér el velük semmit.
Nem térek ki ruházatra, orvosságra, élelem tárolásra, fegyverkezésre, szögre, csavarra, pótalkatrészre, a test és szellem edzésére, elég cikk van róluk a világhálón.

Na de mit is tegyünk el „nehezebb” napokra?

1. Csak kézi szerszám.
Természetesen kb. egy-két évre előre még lehet tárolni üzemanyagot, ha van elég tároló kapacitásunk, ezért a gépeknek is van létjogosultságuk, de mivel egy összeomlás esetén az első, ami megszűnik, az energia, ne tartalékoljunk hosszú távra olyan szerszámokat, eszközöket, azaz gépeket, amik külső, akár elektromos akár más fosszilis üzemanyaggal működnek. Lesz arra elég lehetőségünk, hogy az esetleg felhalmozott gáz patronokat, tartályokat, üzemanyagot értelmesebben használjuk fel, pl főzéshez, fűtéshez.
Tehát leginkább kézi erővel használandó szerszámokat tartsunk a háznál, illetve készenlétben.
Elemlámpa, elemes készülékek kivételek, van hosszú élettartamú tölthető akkumulátor és dinamós vagy napelemes töltő is nagy választékban. Ha van hely, lehet oka a nagyobb napelemeknek, és akkumulátor telepeknek is, de ezek használata úgy helyben mint időben korlátozott.

2 . Csak jó szerszám.
Kipróbált, bejáratott, a kezünkben jól álló szerszámot tartsunk. Ne olyat, amivel még nem volt dolgunk, aminek fogását, reakcióit nem ismerjük. Szánjunk időt a használatuk megismerésére, kipróbálásra, adott esetben azok ( akár a szerszám, akár a használat módja ) átalakítására, finomítására. Ha a szerszám nem jó minőségű, akkor csak hisszük, hogy van szerszámunk, de valójában nincs is.

3. Mindenből több.
Egy szerszám nem szerszám, legyen mindenből tartalék is, vagy ha nem is két egyforma, de kialakításában, használatának céljában nagyon hasonló, hogy ha az egyik megsérül, tönkre megy, ki tudjuk váltani egy másikkal, vagy éppen azzal meg tudjuk javítani az elsőt. Pl kalapácsból nem baj, sőt ajánlott, ha a kár 3-4 különböző méret is van.

4. Használatra kész állapotban tárolni, konzerválni.
A fém ( különösen vas ) szerszámok fokozottan érzékenyek a korrózióra, ha nem éppen rozsdamentes anyagból vannak, de tudni kell, hogy a magas szén tartalmú ötvözetek, bár jobban rozsdásodnak, de minőségük, keménységük, él tartósságuk általában jobb jobb. Ezeket konzerváló ( ásványi ) olajjal, sav mentes vazelinnal, és akár zsírpapír csomagolással kell ellátnunk. A szerszámok fanyelével hasonlóan kell eljárni, azaz olajba áztatva eltenni, a tartalék nyeleket is.

5. A készlet és használandó szerszámok tárolása is áttekinthető legyen.
Ne legyen minden beömlesztve egy nagy szerszámos ládába. Ez szállításhoz, tartalék tároláshoz jó lehet, de a használatnál inkább hátrány. A kisebb egy kezes szerszámokat is osszuk minimum 2 felé, az egyik csoport a napi használatúak, a másik amit csak időnként, akár havonta kell elő venni. A szerszámokat megfelelő méretű tárolóba tegyük, és a használat gyakorisága+méret szerinti csoportosítást alkalmazzuk. Ne tartsunk mindent egy helyen, ha van rá lehetőség területünk ( házunk, lakásunk, birtokunk, védművünk ) több részén is helyezzünk el olyan eszközöket, amik bármikor kellhetnek. Ilyenek pl. nagyobb kés ( kisebb úgyis mindig velünk van ) kis balta, lámpa, közepes méretű feszítővas, tűzszerszám. Ezeket a bármikor kellő szerszámokat könnyen elérhető helyre tegyük, ahonnan különösebb ügyeskedés nélkül el tudjuk venni. Van amit érdemes felakasztani, van aminek polcon a helye.
Kis kitérő :

Egy érdekesség, és példa arra, hogy a szerszámok könnyű elérése milyen fontos dolog lehet:

A sarkkörökön túli területeken, sok helyen 1-1 napi járóföldre elhelyeztek kis kunyhókat, ahova az eltévedt vagy bajba jutott vándor bemehet megpihenni, azaz túlélni. Ide tüzelőt, néhány napi élelmet, száraz ruhát, urh rádiót, sok helyre feltankolt hómobilt tárol be a hatóság. Itt van egy komoly szabály ( sok más mellett ). A tűzrakó helyet csak úgy szabad ott hagyni, hogy a tüzet teljes mértékben előkészítjük ( gyújtós, apró fa, nagyobb fadarabok szépen összerakva gyújtásra készen ) épp csak meg nem gyújtjuk, és a tűzszerszámot kéz közelbe tesszük, vagy a gyufás dobozból, a doboz mellé teszünk 4-5 gyufa szálat szépen külön. Ugyanis, ha akár saját maga visszatér a kunyhóba elfagyott kézzel, akár más menedékkereső „esik” be, nem, hogy a tüzet nem tudja megrakni, még a gyufát sem tudja kivenni a dobozból. Volt már ilyen mulasztásból ( ráadásul valaki saját mulasztásából ) haláleset. Tehát a szerszámok elérhetősége, tárolásának értelmes, átgodnolt módja életet ( is ) menthet.

Tehát most a szerszámok.
A szerszámok felsorolásánál természetesen az általunk forgalmazott használható, jó minőségű szerszámokra teszem a hangsúlyt, és bár mindenki maga dönti el, hogy kedvének és pénztárcájának melyik márka vagy megoldás a legjobb, tudni kell, hogy sok esetben az általam ajánlottnál komolyabb szerszámnak gyakorlati plusz haszna vagy értelme nincs. Olyan helyen, ahol magam is javaslom a jobb minőség beszerzését, ez külön jelzem, nem titok.

Kések, tőrök, pengék.
Alapvetően több kés, illetve tőr is kell ( kellhet ). Egy vadász kést magunknál / magunkon tartunk, bármikor szükség lehet rá, és nem feltétlenül önvédelemre. Tehát van egy kimondottan jó minőségű vadász tőrünk. Nekem egy a közepesnél jobb Muela tőröm van erre a célra + egy összecsukható vadász bicska, kis övre tehető bőr tokban. Ezek mellé kellhet több darab is, bátran ajánlom az Extol vadásztőreit ( ezek ár-érték arányban nagyon jók, és rozsdamentes pengéjük van ) és egy kezes bicskáit, melyek az egyik kéz foglaltsága esetén is könnyen kinyithatók és használhatók.
Tartsunk néhány snitzert ( tapéta vágó kés ) és ezekhez tartalék penge készleteket. Finom precíz vágásokhoz jók, és bár előbb vagy utóbb kidobásra kerülnek, mert nem újra élezhető, de hosszú ideig megkönnyítik a munkát, ha pl. bőrt kell vékonyra vágni vagy ruhát, cipőt készíteni. Végső esetben kisebb operációra is alkalmasak, mert alapból nagyon élesek, az egyszerű rozsda mentes ház könnyen tisztítható, fertőtleníthető.
Kell bozót vágó kés is, azaz machete, hisz az erdőben kisebb gallyak levágásához vagy aljnövényzet irtáshoz nélkülözhetetlenek. Ebből is tudunk olcsón használhatót kínálni, bár a nyele műanyag, így biztosan előbb vagy utóbb az cserére szorul. Az általunk kínált kivitel íves pengés, de van, aki az egyenes kialakítást kedveli. Fegyvernek is jók.
Általános kések, amit étkezéshez, fafaragáshoz, kerti munkákhoz is használhatunk. Nem kell csúcsminőség, de ez lehet magas széntartalmú vagy rozsdamentes is, hisz itt inkább az általános használhatóság a cél, de a könnyebb tisztán tarthatóság itt is jól jön. Nagyon fontos, hogy késeinkhez legyen megfelelő minőségű fenő kövünk is, akár több finomsággal, némi kenő olajjal.

Fa fűrészek.
A keretfűrészek nagyon fontosak, több méret is kellhet. Fa kivágása, tűzifa aprítás, építkezés. Kis 30 cm-es mérettől akár 150 cm-es méretig több méretet is tegyünk el, tartalék pengékkel együtt. Itt figyeljünk arra, hogy van direkt száraz és nedves ( friss ) fára való fűrészlap is.
Rókafarkú fűrészek leginkább pontos vágásokhoz kellene, építkezéshez, fa gépek gyártásához, ebből is legalább 2 méret szükséges.
Lyuk fűrész szintén a róka farkú fűrész mellé, elég egy darab is.
Ágfűrész. Kialakítása révén ( íves fogazott vágó él ) ágak vágására jobban és nagyobb hatékonysággal használható mint más fűrészek. Egészen 8-10 cm átmérőig hatásosak ( néha nagyobb méretig is ), és van amelyiknek gallyazó éle is van, ezzel pl gyümölcsöt tudunk levágni a fáról. Vannak olyan kivitelek amelyeket fel tudunk nyelezni, így megnövelve a munka magasságot.
Bicska fűrész, ha el kell mennünk egy fontosabb faágért, vagy csak a vándorlás közben legyen nálunk egy, a fa vágására jó eszköz. Ezeket bicska módjára össze tudjuk hajtani, és táskában, vagy övön hordhatjuk.
Készítsünk vagy vegyünk 1-2 méretű gér ládát is, építkezéshez nagyon jók. Használhatjuk illesztő fűrésszel ( finom munkáknál ) de rókafarkú vagy keret fűrésszel is.

Fém fűrészek.
Hosszú távon kevésbé lesz rájuk szükség, de mindenképpen kellenek Sima jól kézre álló fém fűrészkeret ( van keretes fűrészben is ilyen méret ) lehetőleg fa nyéllel, és normál ( 1 vagy 2 oldalas ), bi-metal és kobaltos fűrészlapokkal bőségesen ellátva. Bármilyen fém, acél elvágására, csont, kemény fa pontos fűrészelésére, szeleptelésére jók. Keretben nekem az jön be a legjobban, amit még ’80-ban magam készítettem az iskolában, mint autószerelő tanuló. Szerintem a világ legjobb fűrész kerete, oda nem adnám senkinek. Vannak kis műanyag fűrész lap fogantyúk, ezek komolyabb munka esetén sokáig nem bírják, de szükség esetén hasznos kiegészítő lehet.

Balták, fejszék.
Baltából 2-3 méret, 6-800 gr-tól 1000-1200 gr-ig. Jól kézre álló darabok kellenek. Fejszéből is legalább 2 db, nagyobb fa vágásához, illetve hasításhoz külön is egy speciális hasító fejsze.
Kell még fadöntő és hasító ék. Fadöntő éket magunk is csinálhatunk fából, ha eljön az ideje, de hasító ék kell, hogy legyen. A balták, fejszék élezéséhez legyen egy jó minőségű lapos vagy félhátú reszelőnk. Túra balta is jól jön beszerző körutakon. Kicsi, de jól használható szerszám, övön is viselhetjük.

Általános kéziszerszámok.
Kalapácsok, csavarhúzók, fogók, vésők, szerszámkészletek. Általánosan elmondható, hogy olyan szerszám összeállításra lesz szükség, ami manapság is megtalálható egy jobban felszerelt háztartásban, csak több kell belőlük, nagyobb méret választékban, és jobb minőségben. Minden szerszámnál törekedjünk a jó használhatóságra, ha lehet választani, akkor mindig a jobbat válasszuk. Ha lehet, akkor műanyag nyél helyett nézzünk fa nyelűt, vagy teljesen fém kialakításút. A fa nyél jobban javítható, a teljes fém kialakítás kevésbé sérülékeny mint egy műanyag kompozit anyag.

Kerti szerszámok.
Sarló, kapa, ásó. Lapát, vasvilla, gereblye, kasza, stb. Mindből kell.
Sarló, kapa, ásó, vasvilla lehetőleg kovácsolt és nem lemez kialakítás. Ez jobb, tartósabb, újra élezhető, kovácsolható.
Lapát, gereblye lehet lemez is, de pl lapátból egy kevés, legyen tartalék, ugyanúgy ahogy mindenféle szerszám nyélből is. Később, ha már ezek is elkopnak, majd vágunk nyélnek fát az erdőn.
Minden kerti szerszámból keressük a hagyományosat. Az új fejlesztések ( pláne a cserélhető nyelűek ) lehet, hogy jobban kézre állnak, talán elsőre többet is tudnak, de bonyolultak, javíthatatlanok, sok esetben nehezek.
Kasza nem feltétlenül kell, de több év távlatában már szükséges, meg kell persze tanulni a használatát is. Kaszához kell kaszakő és kaszakő tartő is, no meg egy kasza üllő is. Ezeket is tanuljuk meg használni, nem boszorkányság.

Multi szerszám
A multi szerszámok általában egy egységben tartalmazzák a kombinált fogót, drót vágót, kést ( akár több félét ), kis reszelőt, fűrészt, sör és konzerv nyitót, csavarhúzót, bőr varráshoz lyukasztót, és még ki tudja mit, szinte csak a képzelet szab határt. Kicsit olyanok mint a klasszikus swájci bicskák, csak más kialakításban. Itt is érvényes az a mondás, hogy ami mindenhez jó, az igazából semmihez sem jó, tehát tartsunk mértéket.

Gyalu, véső, fafaragó szerszámok.
A fa megmunkálás fontos része lehet életünknek, hisz lakó hely vagy gazdasági épület építése karbantartása, esetleg fa építésű gépeknél fontos a pontos és jó megmunkálás. Természetesen ezek díszítése is szóba jöhet, de szerintem ( legalábbis az első évben ) erre időt, energiát pazarolni fölösleges, mi több, káros.
Gyaluból legalább egy normál és egy falc gyalut tegyünk félre, vésőből egy normál véső készlet és egy fafaragó készlet, ami már a legtöbb igény kielégíti. Mindegyik teste-nyele fából legyen.
Ha tehetjük még tarthatunk egészen kis méretű gyalut kisebb darabok vagy finom megmunkáláshoz, illetve nagy simító gyalut, ha hosszabb deszkákat, nyílászárót kell készíteni. Léteznek alakos késes gyaluk is, amivel falcokat, éleket tudunk kialakítani, illetve a gyalukhoz érdemes oldal-vezetőt is fabrikálni, ezek segítségével szabályos vonal vezetésű nútok is készíthetők.

Forgácsoló szerszámok.
Sok forgácsoló szerszámra nincs szükségünk. Számuk, méretük, kialakításuk attól függ, milyen kézi hajtású szerszámgépünk van. Egy kézi fúróhoz ( amerikáner ) lehet fró szár készletet, fa maró fej készletet tartalékolni. Fúró szárból fémhez és fához is kell, valamint fa fúrószárból egészen 30 vagy 50 cm hosszig érdemes eltenni, ha esetleg gerendákat kell összecsapolnunk, jól jöhet.

Túra ásó
Ez mindenképp szükséges. Ásó lapát már van, de kell, hogy nálunk is legyen egy kisebb ásó, amivel gyökereket, növényeket áshatunk ki, a patakban csapda helyet alakíthatunk halaknak, illetve mivel több funkciós, kis csákány vagy kapa is alakítható belőle. Nem utolsó sorban jó fegyver lehet, talán sokak emlékeznek rá, a hadseregben is tanították a használatát, igaz ott gyalogsági ásó volt. Ha valaki az igazi „gyalásóhoz” hozzá jut, azt is tehet el, nagyon jó szolgálatot tehet.

Lámpa, világítás, elemek
Nagyon fontos, hogy több lámpánk legyen, úgy darabszámban mint kialakításban.
Kell fejlámpa, kis kézi lámpa, komolyabb kereső lámpa, kis fogyasztású szórt fényű lámpa. Jó ha van hozzájuk több színű előtét ( a vadak, bogarak, méhek, általában az állatok jó része nem látják a piros vagy a zöld színt ).
Lehetőleg minél kevesebb típusú elem ( akku ) kelljen, ha lehet csak egy féléről működjön mind. Ehhez AA vagy AAA elemeket ajánlok, esetleg baby átalakítóval. Nagy teljesítményű akkumulátorokat tároljunk be, amiket időnként használunk, majd újra töltünk. Ma már elérhető árban vannak napelemes akku töltők, így ez komoly akadályt nem jelenthet.

Kézi hajtású szerszámgépek.
Sajnos gépesített világunkban ezek a gépek kihalóban vannak, de még van remény.
Beszerezhetők a kézi fúrók ( amerikáner ), és akár kézi esztergák is. Ha van egy elfekvő régi varrógép láb, abból nagyon jó esztergát lehet előre készíteni némi forgácsoló munkával és kreativitással. Ha úgy gondoljuk, egy ilyen géphez plusz adaptereket is párosíthatunk, mint pl. dinamó, vízszivattyú.


Ne feledkezzünk el a kerékpárról sem !
Jó minőségű vagy föld úton a közlekedésben előbb vagy utóbb megjelennek, hisz nem szükséges hozzájuk izom erőn kívül más, de ezekre is lehet szerszám adaptereket illeszteni, gondoljunk csak a régi vándor köszörűsökre. Kerékpárnál arra érdemes figyelni, hogy alapból jó állapotú és minőségű legyen, megfelelő mennyiségű pótalkatrésszel lássuk el, különös figyelemmel a defekt-tűrő abroncsokra. Leginkább a városi vagy terking kerékpár felépítések a célszerűek.

A végén néhány apróság :
Ék szerszám nyélhez. Bár kemény fából is tudunk faragni, nem árt ha van, megkönnyíti a szerszámok javítását, nyelezését.
Reszelő készlet minden fém szerszám élezéséhez, javításához szükséges lehet, kellhet egy tűreszelő készlet és egy minimum 200-250 mm-es sorozat is. Minden méretből minél több kialakítás, de minimum lapos, félhátú, gömbölyű, négyzet, háromszög formák, de lehet még minden amit elérünk, rombusz, madárnyelv, stb. Nagy simító reszelőből elég az alap 3-4 féle is.

Végül egy kis humor.
Sokan alapvető eszköznek tartják a sörnyitót, de van néhány mondás :
1. Nincs olyan, hogy valami nem sörnyitó.
2. Ha valaki akár egy fűszállal nem tud kinyitni egy üveg sört, az haljon szomjan.

Ha bármilyen kérdésük, észrevételük felmerül a cikkel kapcsolatban, kérem írják meg, és igyekszem kiegészíteni az írást, vagy megválaszolni az illető kérdést, akár közvetlenül is.

Tisztelettel az Önök szolgálatában
Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámbolt és internetes áruház.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése