2021. május 19., szerda

Van egy hülyeségem...

Van egy hülyeségem...
Tényleg csak egy? De jó neki, mondhatják sokan, és igazuk is van.

Be kell látnom hülyén állok a kereskedelemhez.

Pedig ide, s tova több mint 10 éve kereskedünk szerszámokkal, előtte is a szolgáltatásban dolgoztam már a kezdetek óta, hol beosztottként, hol főnökként, vagy éppen egyéni vagy társas vállalkozóként. Álltam előadóteremben is, elmondva hogyan adjanak el szerszámokat, miket hangsúlyozzanak ki, melyik jellemző mit jelent, kinek, milyen körülmények közé mit ajánljanak, hogy az ügyfélnek jó legyen amit vesz.

És mégis hülyén állok hozzá, ráadásul nehezen értem meg azokat akik nem úgy tesznek mint én.

Sokan azt tartják, azt kell az ügyfélnek eladni amit kér.
Ezzel szemben én azt vallom, azt kell eladni az ügyfélnek, amire szüksége van.

Ugye nem mindegy?

Első verzió, lássuk be ez az általános, mondhatni a megszokott, bárhol is legyünk, bármit is kérjünk.
Bejön az ügyfél, elmondja mit szeretne venni, megkapja, fizet, majd el.

Ez nagyon jól működik, pl. egy közértben, mert ha pl Gyulai kolbászt kérek harminc dekát, ott ugye sok választás nincs, még esetleg megkérdezi a kiszolgáló, hogy csípős, vagy csiptelen legyen.

Mi történik azonban, ha ennél kicsit komolyabb a probléma.

Második verzió.
Bejön az ügyfél hozzánk, és kér egy 10 mm-es dugókulcsot, ami 3/8" meghajtású és 12 szögű.
Én már tudom mire fog kelleni neki, pedig nem mondta...
Ha nem érdekel mit csinál, akkor odaadom neki, majd jó esetben 1-2 nap múlva újra találkozom vele, mert széttörte, nem bírta, nem fér oda, stb...
Ha érdekel, és nem csupán eladni szeretnék, hanem segíteni, akkor megkérdezem mire kell, erre általában kiderül, hogy suzuki vagy toyota hengerfej csavarhoz kell (innen már tudjuk a 3/8" miért kevés)
Tehát ajánlok neki egy 1/2" meghajtású hosszított dugókulcs fejet, ami a normál kivitelnél 5 mm-el hosszabb, mert tudom, hogy a normál kivitel is pont kevés.
Még akkor is így teszek, ha tudom, hogy épp nem tudok ilyet adni, mert nem szeretem, ha az ügyfél elégedetlenül (értsd vásárlás nélkül) távozik, de még kevésbé szeretem, ha a kapott és kifizetett eszközt nem tudja úgy használni ahogy kellene, ezért csalódik a szerszámban, és főleg csalódik bennünk.

Mindenki döntse el kinek van igaza, és bár tudom az első megoldással talán nagyobb lenne a forgalmunk, ezzel valamennyivel többet is keresnénk, de nem aludnék jól. A második lehetőséggel viszont teljesen elégedett lehetek, hiszen a kért eszközt ha nem is azonnal de általában 1-2 napon belül tudjuk adni akkor is, ha éppen nincs polcon, és elégedetten dőlhetek hátra, mert segíteni tudtam, és ezt akár nagy betűvel is írhatnám.
Hiszen a szolgáltatásnak csak az egyik fele, hogy jól kell járjunk, mivel ebből élünk, és az sajna nekünk is pénzbe kerül, a másik fele pedig az, hogy elégedett ügyfeleket, partnereket hagyjunk magunk mögött, aki esetleg visszajön máskor is, még akár jó hírünket is kelti.

Ez lenne a fontos szerintem máshol is, de ez az én hülyeségem.
Majd túlélem valahogy.

Bálint Balázs








2021. május 10., hétfő

Mire jó a hűtővíz konraszt folyadék?

 Alap probléma sok esetben, hogy a fogy az autónkból, motorunkból, esetleg más gélpünkből a hűtővíz (hűtőfolyadék).


Ezt sok esetben igen nehéz megtalálni, lokalizálni.

Ha csak kis mennyiség folyik, szinte csak szivárog, akkor ahogy kijut a folyadék, az azonnal elpárolog, főleg, mert általában melegen történik, hiszen akkor megnő a nyomás a hűtőrendszerben, illetve az illesztési hézagok a hő hatására, ha kis mértékben is, de kitágulnak. Ilyen kis mennyiség lehet az is, ha pár ezer km alatt fogy csak 0,5-1 liter folyadék. Ezt megtalálni szinte lehetetlen, hacsak nem rendelkezünk a tipusra vonatkozó rutinnal, tapasztalattal, hogy ismerjük a titkos helyeket.

Ha a víz nagyon folyik, akkor "nincs baj" szinte azonnal meg lehet találni a helyét. Kicsit könnyebb a dolgunk, ha a hűtőfolyadék már régi, szennyeződött, esetleg rozsdás.

De ha nem találjuk a helyet, akkor kell bevetni a kontraszt folyadékot.



Ez a sepciális UV fény hatására "világító" folyadék kimondottan víz alapú hűtőfolyadékokhoz lett kifejlesztve. Használatával a legkisebb veszteségeket, folyásokat is megtalálhatjuk, nem kell más plusz hozzá, mint egy UV lámpa.

Használata.

A hűtőredszert feltöltjük a 3 cm3 mennyiségű UV kontraszt folyadékkal (igen koncentrált anyag), és rendeltetészszerűen használjuk az autót, majd amikor fogyott némi víz akkor egy uv lámával megnézzük, és szépen "világítani" fog a folyás helye.


Látható, ami normál fénynél nem, vagy csak alig észrevehető. Uv fénynél szinte világít a probléma.

Ilyenkor a javításban szokásos módon a hűtővizet leengedve megjavítjuk a hibát, de ha maga a hűtővíz nem rozsdás, vagy régi, elhasználódott, akkor azt akár vissza is tölthetjük, mert így a benne lévő kontraszt folyadék szükség esetén tovább teszi a dolgát, és később is jelez nekünk ha baj lenne.

Ugyanilyen adalék megtalálható kínálatunkban olajhoz is. Ezt motor, hajtómű, hidraulika, és klíma rendszerekhez is lehet használni.


Használatához szinte bármilyen uv lámpa megfelel, de kínálatunkban ezt is megtalálja.
Sőt, ez egy kombinált 3 az 1-ben lámpa, normál ledes lámpa, uv lámpa erős fénnyel, és lézer pointer. Így ha utazó szerelő, vagy éppen a szerszámosban kevés a hely, akkor bátran ajánlom, mert nagyon jó hatásfokú és kis helyet foglaló szerszám.



Tisztelettel

Bálint Balázs

www.muhelynet.hu