2018. június 5., kedd

Fékjavítás, illetve tudnivalók a fékek javításáról

A fékbetét talán az egyik legfontosabb alkatrész a járművünkben. ugyanis nem elég ha elindulunk, ha mégsem akkor nincs semmi baj, csak nem jutunk sehova. viszont ha elindul a technika akkor egyszer meg is kell állnia, és ezt jobb ha nem bízzuk a természeti akadályokra vagy közlekedő társunkra, hanem akkor tesszük amikor mi szeretnénk.

Hogy milyen története van a fékeknek arra talán most nem térnék ki, a fékek története ugyanis egyidős a jáművekével, kezdve a legelső szekerektől máig.

A fékbetétek és rendszerek feladata, hogy a jármű mozgási energiáját hővé alakítva, azt mintegy elfűtve elemésszék a lendületet. Nem ritka hogy nagyobb fékezéseknél még egy utcai autó féktárcsái is felizzanak, verseny körülmények között pedig ez szinte kötelező.

Sokan a súrlódó betéteket ( fékbetét, fékpofa, fékszalag, egyéb ) úgy nevezik, hogy ferodol, ferodor, vagy hasonló hangzású szavakkal illetik. Ez tárgyi tévedés, hisz a Ferodo cég valóban létezik, és leginkább súrlódó betéteket gyárt, de e mellett nagyon sok, hasonlóan nagy nevű gyártó van.

Ismertebb márkák, gyártók a teljesség igénye nélkül :
Brembo, Textar, Mintex, Jurid, TRW, Ferodo, Lucas, Girling, ATE, Fomar, Remsa, Ridex, OZ, 
van tehát választék bőven, sőt még több is, ha hozzá veszük azt, hogy szinte minden gyártónak több szintű minősége is van.

2 fő felépítés anyagkivitel van.
1. hagyományos
2. szinter

Amúgy a fék súrlódó betétek felépítése sem egyszerű, az anyag keverékről már nem is beszélve. van olyan gyártó ahol több mint 250 komponenst használnak egy súrlódó betét keveréknek összeállításához. Ez azért nem egyszerű dolog.

Utcai autókban hagyományos, valamikor azbeszt tartalmú, most már azbeszt ( és legújabban réz ) mentes fékbetétek vannak. Ezek a fékdobokkal, féktárcsákkal folyamatosan koptatják egymást, időnként cserélni kell őket. Legtöbb esetben már van beépített visszajelző, mely a fékhatás csökkenése előtt már jelzi a csere szükségességét is.



Régebben volt a fékvas, rajta a ráragasztott súrlódó anyag.
Most egy kicsit bonyolultabb a helyzet.

Egy világszínvonalú Textar fékbetét felépítése pl. ilyen :

forrás : textar

Ahol a számok az alábbi összetevőket jelentik:
  1. A hátlapon gyártási adatok a tartós azonosításért
  2. Fékrendszer specifikus rugókapcsok
  3. Járműspecifikus csillapító rétegek
  4. Járműspecifikus súrlódási anyag
  5. Oldalletörés jobb beágyazódásért és fokozott kényelemért
  6. Porlakkozású bevonat tiszta kinézetért és korrózió elleni védelemért
  7. A köztes réteg kíváló nyírószilárdságot, fokozott kényelmet kínál, illetve akadályt nyújt az anyag szilárdságának hőátadási követelményeivel szemben
  8. Ragasztóanyag, amely biztosítja a súrlódási anyag és a hátlap közötti optimális kötést, és hővezetést
  9. A hátlap anyagának szilárdsága megfelel a legmagasabb követelményeknek

A szinter betétek speciális fém és egyéb anyagok keverékének porkohászati elegyei. Ezek inkább verseny körülmények közé, a nagy teljesítményű technikák alá valók. A verseny betétek egyik fő ismérve, hogy fel kell őket melegíteni a megfelelő fékhatás eléréséhez hidegen életveszélyesek. utcára ezek a betétek teljesen fölöslegesek.

Milyen márkájú, gyártmányú fékbetétet vegyünk ?

A fékbetétek mérete, kialakítása típus függő, kialakításban azt kell venni amit a gyártó előír.
Gyártmányban, minőségban már nagyobb a választék.
lehet mérlegelni milyen körülmények között használjuk az autót, mennyire sportosan vezetünk, húzunk-e rendszeresen utánfutót, stb.
Viszont sok esetben sem a márka, gyártmány ismeret nem segít, mert mindenkinek egy kicsit más és más az érzete, fék használata.

Alapvetően hihetünk a jó márkáknak, de van olyan eset is amikor csak egy gyártmányon belüli fékbetét-féktárcsa összeállítást használhatunk, mert lehetnek olyan eltérések amik egyik vagy másik összetevő fokozott kopását eredményezik, míg a másik összetevő tönkre mehet.

Magamnak a Jurid gyári minőség vált be, de a Ferdodo, Bembo, Suleda és más márkákban sem csalódtam normál használat mellett. versenyen már persze más a helyzet.

Mikor minősül kopottnak a fékbetét :
Első sorban ha kopás visszajelző akkor amikor az jelez.
Másod sorban ha ilyen nincs, akkor se hagyjuk 2-3 mm alá kopni a surlódó felületet, mert onnan már kezd veszélyessé válni a dolog, ilyenkor mielőbb cseréltessük azt.

Otthon, vagy szerelővel cseréltessük ?
Alapvetően mindig szakemberrel kell féket javíttatni, mert a fentebb vázoltak miatt a legkisebb hiba is életveszélyes lehet.

Nem mondom, hogy egy hozzáértő szakember otthon nem tudja korrekten kicserélni a fékeket, de nem szabályos.

A fék javítása után kötelező a fékhatás mérés, tehát ha magunk végezzük azt el, akkor is guruljunk el egy megfelelő szervizbe, ahol 1-2000 Ft-ért csináltassunk egy fékhatás mérést, ez után biztosak lehetünk abban, hogy meg fogunk tudni állni.
Ezt kicsit túlzás kijelenteni, mert ettől még nagyon sok buktatója lehet a szerelésnek.
Kötelező sok esetben a csavarok cseréje, sok esetben a fék környékén is kell néhány alkatrészt cserélni, mint fékcsövet, és a fékek összerakásánál is lehetnek trükkök, nem mindig elég, ha figyelünk milyen sorrendben szedjük azt szét.

Nem véletlen pl., hogy sok féket csak speciális szerszámokkal tudunk szerelni, hogy az egyszeri ember ne is tudjon vele mit kezdeni.

Fék munkahenger visszanyomó-tekerő készlet :



Öt szögű, Girling rendszerű fékekhez való kulcs készlet, elég furcsa látvány :



Ha tehát spórolni szeretnénk, akkor ( és ezt egyáltalán nem javaslom ) legalább egy valódi, nem csak mondva csinált szakembert keressünk aki megcsinálja, vagy legalább figyel ránk, de a legjobb ha megfelelő szakemberhez visszük a járművet, mert egy rossz fékkel nem csak magunkat, hanem a közlekedés többi résztvevőjét is komoly veszélynek tesszük ki.

Tisztelettel Bálint Balázs szerszámspecialista
Műhelynet szerszámolt és szerszám webáruház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése