2016. október 24., hétfő

Szakmai nyelvészkedés, mitől ék az ékszij ?

Az ékszíj mint hajtó szíj egy igen fontos gépelem amióta csak a hajtásokat feltalálták.

Magyarul ékszíj, angolban V belt, ahol a 'V' szintén az ék alakra utal.

Elnevezése:

A trapéz formájú ( ami ugye egy tetejét lecsapott ék is lehet, innen az elnevezés ) az azonos de ellentétes ( negatív ) profilú tárcsában futva az ékek oldalsó falával viszi át az erőt, nyomatékot. Mivel az ék elnevezés sokkal egyszerűbbnek tűnhetett mint a trapéz, így ez maradt a neve.

Felépítése, története.

Kezdetben vala a lapos szíj, mely jól használható volt eltérő tengely irényú gépeken, illetve forgás irány váltás igénye esetén is.

Legnagyobb arányú elterjedése a az ipari forradalomban történt, amikor pl. egy-egy központi hajtó egységről a meghajtást egy központi tengely vitte végig, erről szíjakkal hajtották az egyes gépeket.
De ugyanígy szükségessé vált a gözgépek, és egyéb külső hajtások tömeges elterjedése miatt is.

Az átvitt nyomaték ( erő ) azonbanerősen behatárolt volt, a megtöbbszörözött hajtás pedig igen megnövelte a helyigényt.

Az ékszij lényege, hogy a tapéz fomájú ( csapott csúcsú ék ) profil a megfelelő ellen profilba bele feszül, így az átvihető erő a lapos szíjhoz képest megsokszorozható. Az ék profilok többszörözésével az átadható erőt is többszörözni lehet, ezért a nagy terhelésű ékszíj hajtásoknál magát a hajtó szíjat is többszörözték.

Kis fejlődés történet.

Lapos szíj.
A dörzskerekes hajtás után következő meghajtási mód, akár ha a hajtott és hajtó kerekek messze vannak egymástól. Elvileg nincs távolsági korlát, és a fordulatszám, így nyomaték módosítás is megoldható vele.
Lapos szij hajtásos motorkerékpár a "hőskorból".


Ékszíj.
Az erőt szíj oldalán lévő felület viszi át, a tárcsákon lévő profilba feszülve, részben önzáró jelleggel, így a lapos szíjnál lényegesen nagyobb az átvihető nyomaték, mérete keskenyebb is lett, kisebb a helyigénye, plusz a szíj oldalra is megvezetésre került. Igaz a kerekek egysíkuságára érzékenyebb lett a hajtás.

Fogazott ékszij.
Az ékszíj a használat közben szükség szerűen meghajlik mindkét irányba ( egyik irányba a hajtott tárcsák miatt, másik irányba pl. a feszítő görgő miatt ), ez belső feszültséget okoz minden egyes fordulatnál akár több alkalommal is. Az anyag gyűrődik, idő előtt elfáradhat. Ezért találták ki a fogazott ékszíjat, ahol igazából magát az anyag keresztmetszetét csökkentették, illetve könnyítették ki, így a fáradásos meghibásodások ( belső oldali repedezések ) jó részét kiküszöbölték, a szíj életciklusát megnövelték.


Hosszbordás ( mikro V ) szij.
Több, páros vagy páratlan számú, általában minimum 3, de esetenként akár 11 db. egymás mellé, és egybe épített kis ékszij profil. A szij vastagsága kisebb, ezért a hajlékonysága nagyobb, súlya is kisebb, a profilok többszörözése az átvihető erőt is növeli.

Vnnak még egyéb hajtó szíjak, de azok más lapra tartoznak, a bordás és más szíjak nem ék alakúak így azt itt most nem tárgyaljuk.

Azonban ha már itt tartunk érdemes még kicsit elidőznünk a szíj hajtások világában, és megnézni néhány érdekességet is.

Lapos szíjak töldása, összekötése.
Toldás speciális kapcsokkal.

Toldás ragasztással.


Két oldalú profillal ellátott ékszíj olyan helyre, ahol a szíj méndkét oldala hajt.
Sok helyen van olyan igény, hogy a szíj a körpályáját bejárva több tárcsát, kereket hajtson meg azonos erők átadásával, ilyenkor szükséges lehet, hogy a szíj mindkét oldala tudjon hajtani.
Variátor működése, ahol bal oldalon a hajtó, jobb oldalon a hajtott tengely van. Jellemző előfordulása kis és közepes kategóriájú motorkerékpároknál, de az azonos elven működő CVT váltókat személy és akár kamion méretű járműveknél is használják. Az autóiaprban az olajban futó teljesen acél szerkezetű ékszíjakat használják CVT váltókhoz.


Szíj hajtás lehetőségei, fordulatszám módosítással, forgás irány váltással, és tengely irány váltással.



Egy érdekes adalék, amit sok kolléga nem szeret.
Jármű motorok ékszíj hajtásánál néhány éve elterjedt az a megoldás, hogy nem feszítő görgővel látják el a szíjat, hanem a szíj anyaga magában nyúlik, és ezt egy arra megfelelő célszerszámmal kell a helyére felforgatni. Ezek a szíjak mikro V szíjak, amiknek a nyúlása nagyon behatárolt, ha a helyén van, onnan már tovább nem nyúlik. Sok esetben sajnos nem is lehet levenni azt sérülés nélkül, egyszerűen le kell vágni és újat használni helyette. Mint már oly sokszor, ennek is az az oka, hogy a szerkezet legyen még egyszerűbb, kevesebb alkatrészből álló, és könnyebb. Fura, hogy a motorok, hajtások többi egységénél, kiszolgáló részénél ez kevéssé érdekli a tervezőket...

Bár a nyelvtani résztől végül kicsit eltártünk, szerintem érdemes volt a gépészettel, mechanikával is foglalkozni, ha már a témánál jártunk.

Maradok tisztelettel :
Bálint Balázs szerszámspecilaista
?űhelynet szerszámbolt és webshop.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése